TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Polgártársak! Úgy tűnik, Orbán Viktor szavait megint komolyan kell vennünk. Amikor a választások után arról beszélt Kötcsén, hogy térfoglalásra van szükség a kultúrában, ezt várja el a jobboldali értelmiségtől, és hogy egy új korszak kezdődik, ahol kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert, mondta a Fidesz-elnök, szóval, úgy látszik, ennek most elkövetkezett az ideje és nekilátnak a megvalósításnak, nem függetlenül attól a fideszes kultúrharctól, ami folyik a közpénzek körül, amelynek keretében a kormánypárti propagandalap főszerkesztője Andy Vajnát támadja, hogy ő nem eléggé vonalas filmalkotásokat támogat, illetve mindazok a fideszes vezetők támadás alá kerültek, akik, ne adj’ isten, a nemzeti konzervatív, keresztény fundamentalista és így tovább irányvonaltól eltérő nézetű szerzőknek, alkotóknak is teret adnak. Volt már példánk az elmúlt hetekben intézményi vezetők cseréjére, és úgy látszik, kihúzzák a szőnyeget Andy Vajna alól is, vagy legalábbis leterítenek egy másik szőnyeget, ki tudja, még kinek.Az a helyzet, hogy a térfoglalás egy szép törekvés, érthető politikailag, hiszen a Fidesz minden területen le akarja uralni a terepet. De az a helyzet, hogy ha akármennyi pénzt is fordítanak filmalkotások finanszírozására, ha nincs mögötte gondolat, ha nincs mögötte minőség, ha nincs egy olyan üzenet, amely nem kizárólag a múlt újraírását célozza, nem kizárólag a Fidesz propagandaérdekeinek megfelelő, akkor arra a kutya nem lesz kíváncsi. Tehát a zéró nézettségű fideszes közmédiának csúfolt csatornákon le lehet adni persze a milliárdokból készült érdektelen történelmi filmeket, de ennek nem lesz tegyük hozzá: szerencsére szemléletformáló hatása. Az a fals, tényleg a történelmet nem mint befagyott politikai harcot, hanem mint élő, aktuális politikai harcot tekintő szemlélet, amit itt a Fideszben látunk, az igazából várhatóan nem fog tudni teret nyerni.

Ahelyett, hogy ezt a törvényt részleteiben elemezném, felhívnám a figyelmüket a frakciótársuk gondolataira, L. Simon László szavait szeretném idézni. Ő azt mondta, hogy „Azoknak, akik a saját sikertelenségüket a liberálisok már nem létező túlzott támogatásában látják, Kassák nyomán azt tudjuk üzenni, művekkel csak művek vitatkozhatnak, jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni, a párthűség nem pótolja a tehetséget.” Azt pedig már én teszem hozzá, hogy a milliárdok sem fogják pótolni a tehetséget.

De folytassuk L. Simon Lászlóval: „Nagyon fontos látni, hogy a mi politikai közösségünkben azok a kiművelt fők, akik komoly teljesítményt tudhatnak maguk mögött, tehetségesek, képesek a mai kor kihívásaira megfelelően reagálni és mindeközben még vállalják is a saját politikai nézeteiket és vitaképesek, bizony ezekből a kiművelt főkből kevés van.” Az a helyzet tehát, hogy itt a szellemi teljesítmény hiányzik, a friss gondolat hiányzik. Nem az hiányzik, hogy egy újabb vízfejet, egy újabb pénzosztó alapot hozzanak létre, hanem talán el kellene indulni és a nézői igényeknek, a mai kor érdeklődésének megfelelően megpróbálni olyan filmeket csinálni, amelyek megállják a helyüket az úgynevezett piacon. Most nem a rossz értelemben vett kulturális piacra, nem minden kulturális jószágnak a piacosítására és a kizárólagos anyagi megmérettetésére gondolok, hanem arra, hogy lesz-e ennek kereslete, vagy tényleg visszasüllyedünk azokba a korszakokba, amikor szovjet mintára tolták a propagandafilmeket, amelyeknek legfeljebb azért volt nézője, mert nem volt más akkoriban a tévében.

Az a rossz hírem, hogy most már nagyon sok csatorna van a tévében, és nemcsak tévé van, hanem mozi és internet, úgyhogy hiába az erőlködés, én azt hiszem, a fideszes belső leszámolás és a kultúrharc, illetve a kulturális térfoglalás eme újabb lenyomatát nem fogja siker koronázni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a DK soraiból.)

Forrás: parlament.hu