Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Ház! Jelzem elnök úr felé, hogy nem kívánok visszaélni a Ház türelmével, akár kétpercest is nyomhattam volna. Kettő olyan kérdést szeretnék államtitkár úrnak szegezni, amelyeket látható módon nem a vita sodrában fog megválaszolni, én mégis fontosnak tartanám ezek megválaszolását. A kötvénykérdésen túllépve az Associated Presst idézhetném, ahol egy ötös toplistát állítottak össze arról, hogy a világon ki adott el a legtöbb hasonló típusú kötvényt. Itt nem meglepő módon az USA és Kanada vezetett, a harmadik helyen Portugália volt megtalálható, a negyedik helyen Magyarország, meglepő módon, és csak ezt követően Ausztrália. Tehát látszik, hogy azért világszinten is kidomborodik az a folyamat, amiről beszélünk. A csoportdinamikából én kivettem azt, hogy erről nem nagyon kívánnak most beszélni. Azért kérem, hogy a zárszó tekintetében szakítson erre időt!
Kettő kérdés megválaszolása viszont nagyon is aktuális. Az egyik a korábbi világkvóta-koncepcióval kapcsolatos kormányzati hozzáállás. Én nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy zéró toleranciát gyakorolnék a bevándorlás, bevándoroltatás minden formájával szemben, legyen szó akármilyen kvótáról, de itt azért miniszterelnök úr az ENSZ berkein belül felvetette annak idején a világkvótát. Én szeretnék egy érdemi tisztázást arról, hogy a Fidesz ezt az ötletét elvetette, a Fidesz elengedte ezt a hagymázas lázálmot, és nem szeretne a világkvótát; ez egy fontos leszögeznivaló volna.
Illetve számomra is fontos az, hogy a határvédelem a nemzeti szuverenitás körén belül maradjon, viszont a Frontexszel kapcsolatos álláspontja megint csak nem tiszta a kormányzatnak. Szeretném leszögezni, hogy az én szememben a megoldás ebben a kérdésben az lenne, hogy egy önálló magyar határőrség létrehozatalával, amire jobbikos módosítót találnak a költségvetési módosítók sorában, de talán nemcsak jobbikost, ki lehetne váltani az ott amúgy kiválóan szolgálatot teljesítő rendőröket és honvédeket, hogy aztán ők a saját helyükön teljesíthessék a saját szolgálatukat. Viszont vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy ha évtizedes távlatban a nagyobb roham megindul, mondjuk, az afrikai idézőjeles „népességfölösleg” elindulása okán, akkor a magyar határvédelem önmagában tudja-e teljesíteni ezt a feladatot. Én nagyon remélem, hogy igen. A Frontex tekintetében nem engednék át semmilyen szuverenitásmorzsát senkinek, de érdekel a kormány álláspontja arról, hogy egy ilyen krízishelyzetben milyen megoldásokat tart kivitelezhetőnek, egyáltalán kivel működne együtt.
Államtitkár úr, a segítség elfogadása nem jelenti a magyar szuverenitás átadását, sőt, ha mi, magyarok megyünk máshova, egyébként nem olyan régen pont Macedóniába küldött Magyarország erőket, az sem jelenti azt, hogy Macedónia átadná a szuverenitása bizonyos szeleteit Magyarország számára. Tehát ezen együttműködési formák tekintetében az álláspontjuk nagyon is érdekelne bennünket. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés