GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Asszony! Először is köszönöm a bizalmat, hogy a „Mit gondol Miniszterelnök úr?” címmel feltett kérdését hozzám intézte. Szeretném jelezni, hogy a kérdés közvetlen tartalmára nem tudok válaszolni, de amit most itt kérdésként előadott, azzal kapcsolatosan megpróbálom elismételni azt, amit az elmúlt napokban a legnagyobb sajtónyilvánosság előtt több alkalommal volt szerencsém elmondani. Menekültügyi eljárás van folyamatban, és mindazok a szempontok és érvek, amelyeket ön felvetett, egy menekültügyi eljárás keretében értelmezhetők és értelmezendők. Ezt követően tehát érdemes megvárni azt, hogy a menekültügyi hatóság döntsön arról, hogy a volt macedón miniszterelnöknek megadja-e a menekültstátuszt, vagy pedig ezt megtagadja tőle.
Egyebekben pedig a korrupció súlyos bűncselekmény, ezért a mi törvényhozási többségünk időszakában meghozott büntető törvénykönyv a korábbiaknál ezt lényegesen súlyosabban bünteti is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés