DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Ház! A 2017. évi központi költségvetés zárszámadásának törvényjavaslata fekszik előttünk, amelynek általános vitájára október 17-én került sor. A Költségvetési bizottság mint kijelölt bizottság és ahogyan a házszabály is előírja a parlament többi állandó bizottsága is megtárgyalta a javaslatot a rendelkezésre álló október 24. és november 8. közötti időszakban.A tárgyaló bizottságok valamennyien megállapították, hogy a törvényjavaslat megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, tehát a jelen javaslat megfelel az Alaptörvényből eredő követelményeknek. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy képviselői módosító javaslatra nem került sor, ugyanakkor a Költségvetési bizottság a részletes vita szakaszában benyújtott egy pontosító jellegű módosító indítványt, továbbá a bizottságunk a TAB-szakaszban törvényalkotási bizottságként eljárva egy másik, úgynevezett TAB-módosítót is benyújtott, amely két dologra irányult. Egyrészt a PVSK odaítélt támogatásának elengedéséről szólt, mivel a DRB Bank csődbe jutott, és ők vezették az egyesület számláját. A másik pedig az egyházak egyszeri kiegészítő normatív támogatását növelte meg.
A következőkben a tárgyaló bizottságok véleményeit ismertetem. Ott, ahol csak a törvényi megfelelésről van szó, ezt csak egy mondatban fogom jelezni.
A Költségvetési bizottság véleménye. Az uniós módszertan szerinti eredményszemléletű hiány a nemzeti össztermék 2,2 százalékában teljesült. Az elért bruttó hazai termékhez viszonyított 4,1 százalékos növekedésre pedig, azt gondolom, mindannyian büszkék lehetünk. Az elmúlt esztendőben személyi jövedelemadóból 127,5 milliárd forinttal, míg nyugdíj- és egészségbiztosítási, valamint munkaerőpiaci járulékokból 147,8 milliárd forinttal magasabb bevétele keletkezett a költségvetésnek az eredetileg tervezetthez képest. A bruttó államadósság nemzeti össztermékhez viszonyított aránya 2017 végére 73,3 százalékra süllyedt, a csökkenő mértéket annak ellenére sikerült elérni, hogy az adatsorban az Eximbank is szerepel. Ha nem kellett volna beszámítani, akkor az államadósság 71,3 százalékra mérséklődött volna. 2017-ben a nemzetgazdasági beruházások 18,2 százalékkal növekedtek, ami szintén meghaladta az előzetes várakozásokat.
A foglalkoztatottak száma 2017-ben 1,6 százalékkal tovább csökkent (sic!). A versenyszférában foglalkoztatottak száma 2,9 százalékkal emelkedett, amíg a közszféra létszáma 3,5 százalékkal csökkent. A foglalkoztatottak száma így a rendszerváltás óta nem látott szintre emelkedett, meghaladva a 4,4 millió főt. Az elmúlt esztendőben így összesen 4,2 százalékos volt a munkanélküliség.
Az árak átlagosan 2,4 százalékkal növekedtek 2017-ben, így az infláció mértéke magasabb volt az előre tervezett 0,9 százalékosnál. Az árak növekedésében az energiaárak vártnál nagyobb mértékű növekedése, illetve néhány alapvető élelmiszer, mint például a tejtermékek és a sertéshús világpiaci árának nagyobb mértékű emelkedése volt a felelős.
A migrációs nyomás visszaszorítása érdekében a határvédelmi feladatok ellátására az elmúlt évben 155 milliárd forintot költött a költségvetés.
A Külügyi bizottság véleménye. A Külügyi bizottság a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiadásait értékelte, amelyek 2017 végére elérték a 228 milliárd forintot. A külképviseletek igazgatása a minisztérium 84 milliárd forintjába került, 2017-ben a kormány döntése értelmében a Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a Balassi Intézet jogutódlással megszűntek, a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatainak ellátására 3 milliárd forintot költött a minisztérium. A költségvetés egyik sarokköve azon nemzetpolitikai céltörekvés, hogy a környező országokban élő, határon túli magyar kisebbségeket célzó gazdaságfejlesztő stratégiát támogassa a minisztérium. A nemzetközi tagdíjak például az OECD, a NATO, a Visegrádi Alap tagdíjaiból keletkeztek, amelyek elérték a 6 milliárd forintot. Az európai uniós befizetések összege 4,3 milliárd forint volt. Kiemelendő, hogy a KKM a hatáskörébe tartozó nemzetközi szervezetek esetében 2017-ben is az elsők között rendezte nemzetközi szerződéses kötelezettségeit.
Összegezve megállapítható, hogy a költségvetés tovább segítette a külhoni magyarlakta területek fejlesztését, az ott élő magyarok helyi boldogulását. Eleget tettünk a nemzetközi együttműködésből fakadó pénzügyi kötelezettségeinknek, és elvégeztük a ránk ruházott feladatokat.
A Fenntartható fejlődés bizottsága a törvényi megfelelésről rendelkezett.
A Gazdasági bizottság véleményét olvasom önöknek. A 2017-es költségvetés végrehajtásáról szóló számvetésből, a zárszámadásból egyértelműen látható, hogy a gazdaságpolitika célja a költségvetési hiány alacsony mértéken tartása, az államadósság csökkentése, az ország versenyképességének javítása, a foglalkoztatottság növelése, az ország növekedési potenciáljának emelése.
A kormány gazdaságpolitikájának nemzetközi elismerését jelenti, hogy hazánk hitelminősítését két hitelminősítő is semlegesről pozitívra változtatta. Az elmúlt évben életbe lépett a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel megkötött bérmegállapodás, amely hozzájárult Magyarország versenyképességének növeléséhez. Ennek értelmében 5 százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó, 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 25 százalékkal a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörökben foglalkoztatottak számára a garantált bérminimum.
(18.20)
A kormány nagyszabású otthonteremtési programjának köszönhetően és az uniós források növekvő felhasználásával párhuzamosan az építőipar korábban soha nem látott mértékben, közel 32 százalékkal bővült. Az ipar esetében is gyorsulás figyelhető meg az elmúlt időszakokban kiépült új termelői kapacitásoknak és a külső kereslet élénkülésének köszönhetően.
A Nemzetbiztonsági bizottság is megállapította, hogy a zárszámadás megfelel a törvényi kötelezettségeknek; a Honvédelmi bizottság is ezt állapította meg; valamint a Népjóléti bizottság és a Kulturális bizottság is. A Magyarországi nemzetiségek bizottsága, valamint az Igazságügyi bizottság is hasonló megállapításokat tett.
A Mezőgazdasági bizottság egy kicsit bővebben fogalmazott: a 2017. évet a mezőgazdaság szempontjából továbbra is a kiemelkedő évek közé kell hogy soroljuk. A magyar mezőgazdaság továbbra is a bruttó hazai összterméknek egy jelentős részét adja, ami régóta példa nélküli. Nem volt olyan területe a mezőgazdaságnak, ahol valami vészhelyzet ne állt volna elő 2017-ben. Továbbra is jelentős aktívumokkal és kibocsátási nagyságrendekkel rendelkezik a mezőgazdaság, ugyanakkor szerencsésebb lenne, ha a struktúráját tekintve nem az alapanyag-, tömegáruexportban lenne ilyen nagy a pozitív szaldó, hanem a feldolgozott mezőgazdasági termékek, élelmiszerek vennék át az alapanyagexport-szerepet. A foglalkoztatásban továbbra is egész komoly szereplő a mezőgazdaság, ugyanakkor kockázatot jelent, hogy bizonyos szakterületeken nem áll rendelkezésre megfelelő nagyságrendű munkaerő.
A Nemzeti összetartozás bizottságának véleményét tolmácsolom önöknek: 2017 mérföldkő volt a nemzetpolitikában, a külhoni magyarság támogatására fordított összkormányzati források ebben az évben átlépték a 100 milliárd forintos határt. Ez azt jelenti, hogy a nemzetpolitikára fordított összegeket 2010 óta megtízszereztük. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap forrásai az év közbeni átcsoportosításokkal több mint 80 milliárd forintra emelkedtek, a Kárpát-medencei magyar intézményhálózat fejlesztésére folyamatosan növekvő összegek állnak rendelkezésre. 2017-ben is jelentős beruházások valósultak meg minden magyarlakta régióban, különösen a magyar oktatási intézmények tekintetében. A magyar jövőt a határainkon túl is a fiatalok jelentik.
A „Szülőföldön magyarul” program keretében a magyar diákok folyamatos, kiszámítható támogatásban részesültek. Üdvözlendő, hogy a külhoni magyar ifjúsági közösségek kiemelt támogatása érdekében indított pályázat évről évre növekvő keretösszeggel kerül meghirdetésre. 2017-ben 100 millió forint állt rendelkezésre ennek megvalósítására.
Tavaly Vajdaság és Kárpátalja után több külhoni magyar régióban is elindult a régiós gazdaságfejlesztési tervek megvalósítása. A Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyeletével működő Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program keretében több tízezer külhoni magyar vállalkozó jutott fejlesztési forráshoz. A testvértelepülési kapcsolatok erősítésére szánt összegek mellett a Határtalanul! program keretösszege is tovább emelkedett. Mindezek alapján elmondható, hogy 2017-ben újabb lépéseket tettünk az egységes Kárpát-medencei tér megteremtéséért.
A külhoni magyarság identitásának megőrzését és szülőföldön való boldogulását elősegítő programok és támogatások rendszerszintűvé és kiszámíthatóvá tételével folytattuk a külhoni magyar közösségek megerősítését.
A Vállalkozásfejlesztési bizottság véleménye: a 2017. év egyik legjelentősebb gazdaságpolitikai fejleményei közé tartozik a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel megkötött bérmegállapodás életbe lépése. Fontos kiemelni, hogy a hatéves bér- és adómegállapodás eredményeként dinamikusan emelkedő bérek erősítették a keresletet, ami magával húzta a szolgáltató ágazatok teljesítményét. A gazdaság stabil növekedési pályára állítása érdekében ezt a megnövekvő munkaerő-kereslet mellett számos munkapiaci részvételt, illetve munkakeresletet ösztönző intézkedés alapozta meg, többek között a személyi jövedelemadó csökkentése, a munkahelyvédelmi akció keretében nyújtott járulékkedvezmények, az álláskeresési támogatások kialakítása, a rokkantnyugdíjazás feltételeinek szigorítása, az effektív nyugdíjkorhatár emelése, valamint a már említett hatéves adó- és bérmegállapodás.
Az Európai ügyek bizottsága is megállapította, hogy a javaslat megfelel a házszabályi rendelkezéseknek.
Mindezekkel együtt, tisztelt Ház, mélyen tisztelt elnök úr, államtitkár úr, a makrogazdasági tényadatok tükrében kijelenthetjük, hogy 2017-ben a magyar gazdaság fő szektorai erősödtek, mindemellett az egyensúlyi mutatók is stabilak maradtak. Az elhangzott összegző vélemények alapján pedig kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés