KORÓZS LAJOS (MSZP): Szeretném előrebocsátani, hogy mi fogjuk támogatni ezt az indítványt annál is inkább, mert én nem értem, hogy mi történik itt a Házban. Valamilyen kommunikációs zavar lehetett nyilvánvalóan, merthogy a bizottsági ülésen nem szavazták meg, ugyanakkor meg alkalmazzák, hiszen nem járnak be dolgozni. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Tehát most már itt látszik, hogy úgy vannak a fiúk ezzel, hogy valamit majd itt nyomunk holnap, de azt is majd inkább egy forgatókönyv alapján, mintsem hogy értenénk, hogy miről van szó.A lényeg a lényeg, hogy a képviselő úr világosan elmondta; kérem szépen, a közelmúltban jelent meg éppen az az OECD-felmérés, amely egyértelművé tette, hogy a 65 éven aluliak halálozása kapcsán 40-41 százaléka megmenthető lett volna akkor, ha ezek az emberek nem használódnak el, ha megfelelő egészségügyi ellátást kaptak volna. Ehhez tartozik a munkavállalóknak az a statisztikai adata, amely egyértelművé teszi, hogy akik műszakos munkarendben, akik folyamatos munkarendben dolgoznak, azoknak az egészsége, a munkavállaló egész fiziológiája annyira megsínyli ezeket a folyamatos munkákat és a műszakos munkarendet, hogy a legtöbbjük sajnálatos módon egészségét vesztve éli meg a nyugdíjkorhatárt, és sajnálatos módon a legtöbben el is haláloznak előtte.
A sors fintora az, hogy holnap éppen egy olyan előterjesztést fogunk itt tárgyalni a kormány vagy a kormánypárti képviselők részéről, amire néhányan már ráirányították a figyelmet, amely gyakorlatilag rabszolgaként alkalmazza ma már a munkásokat. Úgy tudom, hogy Szijjártó miniszter úr el is szólta magát ma Düsseldorfban, ahol állítólag azt mondta, hogy nagyon örülnek a német nacionalista, bocsánat, multinacionális (Derültség. Nacsa Lőrinc: Hűha! Közbeszólás a DK soraiból: Határeset! Derültség.) vállalatok de azok nacionalisták, igen , szóval, multinacionális vállalatok ennek az indítványnak. Azt hiszem, meg is kapja Szijjártó Péter ennek a jutalmát.
Köszönöm szépen. Mi támogatjuk ezt az indítványt. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés