SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt évek során Kaposváron, Debrecenben, Győrben, Székesfehérváron, Szegeden, Pécsett, Vácon, Mádon, Keszthelyen, Kiskunhalason, valamint a határon túl akár a Partiumban, akár pedig Beregszászon, akár pedig Szabadkán, tehát Kárpátalján és Délvidéken is tucatnyi zsinagógát újítottunk meg, vagyis segítettünk azoknak a megújulásában, pontosan azért, mert a megmaradásnak az egyik alapja ‑ egyébként nem csak őnáluk, nemzetiségeknél is igaz ez ‑, hogyha a vallásukat tudják gyakorolni. Sajnos elég szomorú összehasonlítást tudnánk mondani, hogy az elmúlt évek során mi történt egyébként Franciaországban, Németországban és sok nyugat-európai országban, ahol inkább növekszik most már az antiszemitizmus, ahonnan inkább menekülnek most már a zsidó közösségek, és egyre kevésbé tudják gyakorolni mind kulturális programjaikat, mind pedig ‑ ami még fontosabb ‑ zsidó vallásukat is, és ezzel egyértelműen azt látjuk, hogy mindez azért van, mert ahogy a migráció növekszik, ahogy az erőszakos migráció növekszik (Az elnök csenget.), bizony az ellenkező hatását váltja ki a szemitizmus, illetve az antiszemitizmus kapcsán. Köszönöm szépen a felvetést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu