DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a sajtóban is megjelent, Czeglédy Csaba és társai országszerte összesen nyolc iskolaszövetkezetet működtettek strómanokkal, fiktív módon. Ezeknek a szövetkezeteknek adták át a Czeglédy cége által megszerzett munkákat. A diákok, illetve sok esetben felnőttek, nyugdíjasok is az iskolaszövetkezetekhez voltak bejelentve. Az ügyészség közleménye szerint a bűnszervezet által folytatott módszer alapján a döntően diákmunka közvetítéséhez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. A vád szerint ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is. A vád szerint az évek alatt 3 milliárd 254 millió, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió forint, azaz összesen 6 milliárd 215 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak.
Képviselő úr interpellációjában kitért arra, hogy a vádlottak közül kilencen Czeglédy Csaba terhére vallomást tettek, amiből láthatjuk, hogy ők is hozzá akarnak járulni az igazság kiderítéséhez, amelyre a büntetőeljárási törvény természetesen lehetőséget ad.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a jogszabályokat Magyarországon mindenkinek be kell tartania, ez alól senki sem lehet kivétel, még a szocialista és a DK-s politikusok sem.
Az igazságszolgáltatás szervei olyan büntetőjogi alapelvek, mint a „nincs bűncselekmény törvény nélkül” és „nincs büntetés törvény nélkül” elvek mentén hozzák meg a döntéseiket. Mindemellett fontos, hogy a büntetés kellő visszatartó erővel rendelkezzen. Meggyőződésem, hogy az igazságszolgáltatás szerveiben dolgozók kellő szakértelemmel végzik munkájukat, így hamarosan kiderül az igazság a börtönviselt ügyvéd, Czeglédy Csaba ügyében is.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel a megkárosítottak kiszolgáltatott helyzetére, a képviselő úr is említette, hogy a Fidesz-KDNP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Ház elé, amelyben méltányossági alapon kárrendezés kifizetésére kérte a magyar kormányt. A kormány fontosnak tartja, hogy a Czeglédy-ügyben a diákok és más érintett munkavállalók önhibájukon kívül ne szenvedjenek kárt.
Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet az egyik legkiszolgáltatottabb társadalmi réteget károsította meg, ebbe beleértve a nyugdíjas személyeket is. Mindezek ellenére a Magyar Szocialista Párt és Gyurcsány Ferenc pártja továbbra is titkolózik és védi a költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolt Czeglédy Csabát.
Az ellenzék, láthatjuk, tele van korrupciós ügyekkel. Még mindig adósak a válaszokkal, pontosan milyen piszkos munkát végzett nekik Czeglédy, és kikhez vándorolt az ellopott 6,3 milliárd forint. Az ügyben Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció mellett az egész magyar baloldalnak súlyos etikai és politikai felelőssége van, ezért indokolt annak vizsgálata, hogy ebből a pénzből jutott-e a baloldali pártok páncélszekrényeibe, és megvalósult-e a burkolt pártfinanszírozás.
Tisztességből és emberségből elégtelenek - mindössze ennyi juthat az eszünkbe róluk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
(14.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés