DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Amit ebben a felszólalásban, az elmúlt napokban, illetve az elmúlt hetekben műveltek, az nagyon is jól mutatja, hogy mi is a baj az MSZP-vel. (Dr. Vadai Ágnes: Na!) Most nem is a magyar nyelvtannal folytatott hősies küzdelmükre gondolok, ahol is a „folytat” szó elipszilonos; de nem akarok a tegnapi helyesírási hibán lovagolni (Gyöngyösi Márton: A „folytat” szó elipszilonos, a „fojt” szó pontos! Közbeszólások az ellenzék soraiból.), előfordul az ilyen, mondjuk, az első osztályban. Szóval, nem az a baj, hogy mást gondol az MSZP, mást szeretnének önök, mint a kormánypártok (Közbeszólás az ellenzék soraiból.), az ellenzéki pártok esetében ez gyakran a munkaköri leírás része, hanem az, hogy félrevezetik a magyarokat, az a probléma. Mert az elmúlt hetekben kiderült, hogy amit önök állítottak a túlóratörvény ügyében, az hazugság. Hazudtak a kifizetésről, a munkanapok számáról is hazudtak, és az önkéntességről is hazudtak, azt állították, hogy nem önkéntes (Dr. Hoppál Péter: Úgy van!), nettó hazugság, és nagyon tanulságos a tegnapi álságos komédiájuk: felkerekedtek, és elmentek a túlóratörvény ügyében tiltakozni egy olyan vállalathoz, ahol nem éltek a túlórakerettel, egyáltalán nem. Nem mellesleg… (Dr. Vadai Ágnes: Cserébe viszont kirúgták a szakszervezeti vezetőt! Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Nem mellesleg folytatták azt a rendkívül arrogáns gyakorlatot, hogy megjelennek különböző intézményeknél és vállalatoknál, és lobogtatják a képviselői igazolványukat (Tordai Bence közbeszól.), úgy, ahogy ön tette, képviselő úr, és azt várják, hogy ettől mindenki hasra vágja magát. Ne várják el se a közigazgatástól, se a magyar vállalatoktól, hogy a munkájukat az ellenzéki ötletfarsanghoz igazítsák! (Gyöngyösi Márton: A demokrácia így működik!) A kormány a maga részéről elkötelezett a béremelések mellett (Dr. Vadai Ágnes: Azt láttuk! Ezért csökkennek a bérek!), és ezért csökkennek idén tovább a munkaadói adók. (Folyamatos közbeszólások az ellenzék soraiból. Az elnök csenget.) Önök ezt nem támogatták (Dr. Vadai Ágnes: A bércsökkenést nem!), nem támogatták, nem támogatták a multik különadóját sem, arról már nem is beszélve, hogy a baloldal külföldi nagyvállalatoknak dobta oda a magyar ipar jelentős részét (Dr. Vadai Ágnes: Soros! Soros! Brüsszel!), aminek a hatását mind a mai napig érezzük. Százezreket tettek az utcára, és a sort folytathatnám. (Gréczy Zsolt: Most küld el a Posta háromszáz embert, azokkal mi a helyzet?!)

A munka törvénykönyve egyébként már sokszor módosult, ugyanígy kiabáltak önök mindig, amikor módosult, de az eredmény ismert: több mint 700 ezer új munkahely. Úgyhogy mindenki látja, hogy a munka törvénykönyve, annak módosítása csak ürügy a balhéra, ez az egész a választási kampányuk része. (Ungár Péter: A Fidesz ilyet nem csinál, á!)

És ha már választási kampány (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), ha már választási kampány, a hétvégén önök tartottak egy kongresszust, és ezen a dzsemborin Frans Timmermans volt a nagyszínpados fellépő. (Dr. Vadai Ágnes: I’m not Fidesz, I’m the people!) Arról a politikusról van szó, aki a bevándorlást támogató erők csúcsjelöltje. (Dr. Vadai Ágnes: És akkor Manfred Weber mi?!) Ő az, aki azt mondja, hogy minden társadalom sokszínű lesz a jövőben, és ehhez a közép-európai országoknak igazodniuk kell, hozzá kell szokniuk. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Tehát a nyílt társadalom elsőszámú lobbistájával van dolgunk, akit teljesen hidegen hagy, hogy itt a Kárpát-medencében száz év múlva magyarok élnek-e vagy sem. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.)

Azért hozom ide ezt, tisztelt képviselő úr, mert önöknek a díszvendége volt ez az ember a kongresszusukon. (Németh Szilárd István közbeszól. Dr. Vadai Ágnes: Állhatunk a csepeliek mellé? Németh Szilárd István közbeszól.) Ő most az önök fő szövetségese, és ilyen szempontból nagyon is tanulságos, hogy tegnap közösen álltak ki az ellenzéki pártok, mert mindenki tudhatja, hogy minden egyes ellenzéki párt beiratkozott a bevándorlást támogatók klubjába (Dr. Vadai Ágnes: Soros! Soros!), az a helyzet, hogy minden egyes ellenzéki párt bevándorláspárti. (Dr. Völner Pál: Zsoldosok vagytok! Dr. Vadai Ágnes: Így van! Sokszor tessék mondani, és akkor el is hiszik!) Jó tudni ezt pár héttel az európai választás előtt.

És van még itt egy csúnya történet (Ungár Péter: Na!), tisztelt MSZP-s képviselők, ez pedig a Jobbikkal való románcuk. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Mert mégiscsak… (Dr. Vadai Ágnes: Csak a pikáns részeket, a többit ne!) ...mégiscsak… (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) …mégiscsak az MSZP az a párt, amelyik éveken át (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) futószalagon gyártotta az elhatárolódási felszólalásokat, az „eddig és ne tovább” hangulatú közleményeket, erre most Kunhalmi Ágnes, Ujhelyi István és Tóth Bertalan úr is listáról, közös listáról és együttműködésről beszél. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Hadd kérdezzem már meg, hogy ezek szerint most már elfogadható a holokauszt-emlékmű meggyalázása vagy a hencegés azzal, hogy az egyik képviselő megütött egy zsidó származású nőt? (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Hol vannak? (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Hol vannak a híres demokratikus elveik, a méltóság védelme? Hol vannak?!

Tisztelt Vadai Képviselő Asszony! Ha jól emlékszem, ön is felvett egy sárga csillagot pár évvel ezelőtt, amikor tiltakozni kellett egy antiszemita kijelentés miatt, önök itt sokan sárga csillaggal tüntettek (Dr. Völner Pál: Színjáték volt!). Hol vannak most a sárga csillagok? (Ungár Péter: Ezt a Mozgó Világból olvasod fel? Gréczy Zsolt közbeszól. Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Hol vannak? Látok mindenféle kitűzőket, önök is látok kitűzőt (Folyamatos közbeszólások az ellenzék soraiból.), de nem látom a sárga csillagokat, nem látom a tiltakozást. (Gréczy Zsolt: Ki akarod tetetni a sárga csillagot?!)

Tisztelt Képviselő Úr… (Ungár Péter közbeszól.) Tisztelt Képviselő Úr! (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Egyszer önök azt mondták, egyszer önök azt mondták, hogy a fasizmus egy vírus (Folyamatos közbeszólások az ellenzék soraiból. Az elnök csenget.), a Jobbik pedig a vírusgazda. Most ezek után két lehetséges eset van, két eset lehetséges: vagy a vírus tűnt el, vagy az önök elvei. Én az utóbbira gyanakszom. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Közbeszólások az ellenzék soraiból. Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu