DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik-frakció nevében támogatásunkról biztosítom ezt a kiváló kezdeményezést, hiszen nagyon fontos és komoly lehetőséget biztosít ez a megállapodás, hogy a 18 és 35 év közötti fiatalok maximum egy évre elmehetnek úgymond világot látni, dolgozhassanak eközben, és olyan nagyon fontos kompetenciákat sajátítsanak el, amelyeket később, reméljük, hazánkban fognak aztán hasznosítani, nem utolsósorban a nyelvgyakorlás szempontjából is nagyon fontos lehetőségről van szó. A régióban több más országgal is viszonylag jól működő rendszerről van szó, reméljük, ez Argentína esetében is így lesz.

(16.20)

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a Jobbik-frakció ezt a kezdeményezést természetesen azért is különös módon támogatja, mert itt valóban egy ideiglenes munkavállalásról van szó, nem úgy, mint annak a több százezer magyarnak az esetében, akik az EU különböző országaiba el kényszerültek menni hazájukból a Fidesz rossz gazdaságpolitikájából fakadóan, az itthoni fullasztó politikai légkör miatt.

Ceterum censeo: Don’t Cry For Me Argentina (Derültség a Jobbik soraiból.) a Fidesz vonja vissza a magyar munkavállalókat kizsigerelő rabszolgatörvényt. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu