TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Bár nem tudom, hogy jelentkeztem-e szólásra. Tudtommal nem, de annyi baj legyen (Derültség.), hiszen a Párbeszéd álláspontja ebben az ügyben is egyértelmű. Nagyon örömteli, hogy könnyebben közlekedhetnek Magyarország és Szerbia között a két ország polgárai, de az kevésbé örömteli, hogy ezt az útvonalat is valószínűleg menekülésre fogják használni a magyar polgárok, a magyar dolgozók, hiszen a Fidesz rémálommá tette a magyarországi munkavállalást. A Fidesz egyértelműen a kivándorlás pártjára állt, a Fidesz felállította az Orbán-listát, amely a kivándorláspárti lista az európai parlamenti választáson, és úgy tűnik, hogy a Fidesz szeretné kiűzni a magyar dolgozókat Magyarországról. Azt hiszem, hogy ennek a leglátványosabb eszköze a rabszolgatörvény: a kivándorláspárti Fidesz azt az Orbán-tervet valósítja meg, hogy ellehetetlenítik Magyarországon a magyar munkavállalókat. Nyíltan a nagytőkések oldalára álltak, nyíltan az ő érdekeiket szolgálják ki a kivándorláspárti politikájukkal, és ennek csak az egyik lenyomata az, hogy a kivándorlást a határok még szélesebbre nyitásával is próbálják támogatni. A Párbeszéd ezt a törekvést nem tudja támogatni.
Egyébként természetesen a jó szándékú, az államközi kapcsolatok javítását segítő törvényjavaslatokat ugyanakkor meg fogjuk szavazni minden esetben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés