Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszinte örömömet szeretném kifejezni annak kapcsán, hogy most már minden területen, ahol megjelenhet a migráció kérdésköre, meg is jelenik. Ezek egyébként termékeny vitákká válhatnának a közeljövőben. Törökország kapcsán különösen akut a magyar álláspont felülvizsgálata. Egyrészt én értékelem a kormány nyitási szándékát lehet, hogy ez meglepő egy ellenzéki képviselő részéről , ugyanakkor akkor lehet komolyan venni a kormány bármiféle cselekvési stratégiáját, annak megemlítését, ha ez a kormány a saját álláspontját egyértelművé teszi. Engem, ami akár Németh Szilárd, akár más részéről érdekelne, akár a zárszó keretein belül, az igazából a magyar pozícióra vonatkozik. Lefektettük az előző vitában is, hogy a Jobbik számára, Németh úr, egyetlen megoldás fogadható el: sem gazdag, sem szegény migránst nem akarunk betelepíteni, beengedni, oltalmazni, semmilyen formában itt látni hosszú távon Magyarországon. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem tud azonosulni velünk ezen elv mentén, hiszen a gazdag migránsok tekintetében a letelepedésikötvény-programmal tízezreket engedett be ide ezt, gondolom, ön sem vitatja. Akkor, amikor erre nem volt rászorulva Magyarország, nem volt olyan a költségvetési helyzet, százmilliárdos nagyságrendű közvetítői pénzt csaltak ki ezzel, és a magyar költségvetést is tízmilliárdos nagyságrendű kár érte.

Amikor arról beszélek, Törökország kapcsán hogyan merül fel a magyar álláspont, akkor egészen távolra nyúlok és gondolok. Példának okáért még az Origo is elismeri azt, hogy Törökországban az illegális menedékkérők, az ott tartózkodók száma nagyságrendekkel nőtt, az utóbbi egyéves periódusban is az elfogottak száma újabb növekményt mutat, és adódik a kérdés, hogy mi történik akkor, ha akár ebből a térségből, akár egy másikból nagyobb néptömeg jelenik meg Magyarország határainál. Nyugtassanak meg engem, de vélelmezem, már önök sem úgy járnának el, mint akkor, amikor a Keleti pályaudvart közel-keleti pályaudvarrá nevezte át a népnyelv, mert önök tehetetlenek voltak, nem tettek semmit, és itt zajlott a parlamenti ülés, miközben ezrével-tízezrével vándoroltak a jövevények először Budapesten, aztán az autópályákon.

(19.20)

Vélelmezem, hogy most már nem így járnának el, de Törökország kapcsolatában is felmerül a kérdés, hogy ha nagyobb néptömeg indulna el, akkor milyen lenne a magyar viselkedés. Egészen konkrétan szeretnék rákérdezni egyetlen dologra. Ha itt jelen pillanatban szálláshelyet, tábort, látszólagos biztonságot nyújtó országokkal történő megállapodásról, együttműködésről, közös munkálkodásról van szó a kormány viszonylatában, akkor adódik a kérdés, hogy mi történik, ha valaki az önök által biztosított, bár igaz, hogy szűk, de azért mégiscsak legális bevándorlási utat választva nem, mondjuk, letelepedési kötvényt vesz, hanem oltalmazottként megjelenik Magyarországon; ilyeneket is azért szép számmal ismerünk.

Előttem van, mondjuk, a hitelnet.hu összesítése arról, hogy ki igényelhet CSOK-ot. A korábbi hónapokban én magam többször hoztam ide a Ház elé, hogy CSOK-ot magyar állampolgár mellett igényelhet a lista és felsorolás szerint bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkező személy is. A korábbiakban is vitát folytattunk arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat feltételezhető módon igen széles tömegeket világosított fel, nem magyar állampolgárokat, a CSOK felvételének lehetőségéről, és most, amikor egyébként általam támogatott módon Magyarország Kormánya bővíteni látszik a CSOK-ot egyébként jobbikos ötletnek megfelelően, és ez jó, én ezt értékelem, fékezett habzással a mi ötletünkhöz képest, mert mi nemcsak a hiteltömeget terjesztenénk ki, hanem a támogatást is használt ingatlanokra , adódik a kérdés, hogy ez a kiskapu nyitva marad-e. Tehát adott esetben bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezők számára Németh Szilárd és a kormányban lévő társai lehetővé tennék-e adott esetben a CSOK igénybevételét? Ez egy nagyon egyszerű, technikainak tűnő kérdés.

Azért szeretném ezt a vitát kihasználni minderre, hiszen van érdemi és létező kapcsolat a vita tárgya és Magyarország Kormányának a viselkedése között, és ez a kormányzati viselkedés befolyásolja a családtámogatási program egyes elemeit is. Nagyon érdekelne tehát egy konkrét álláspont, egy konkrét válasz, hogy egy ilyen teoretikus esetben, ami, nagyon bízom benne, csak a politikai sci-fi kategóriájába tartozik, kaphat-e, igényelhet-e, felvehet-e CSOK-ot bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkező, avagy sem. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu