DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában nagyon sok minden elhangzott, többnyire olyan, ami nem a vitához tartozott volna. Itt valóban egy kétéves programnak a megvalósításáról van szó. Én úgy gondolom, hogy azok, akik elolvasták valójában a kormány beszámolóját, azok, akik elolvasták az Igazságügyi bizottság e vonatkozású határozatát és azok, akik a tényleges érintetteket ebben a vitában meghallgatták, akár a szószólókat, különösen a roma kisebbségi szószóló urat, akár Ritter Imre német kisebbségi képviselő urat, akkor azok le tudják vonni a megfelelő következtetést a mai vitából, és meg tudják állapítani azt, hogy valóban helytálló a kormánynak az előterjesztése és valóban helytálló az Igazságügyi bizottságnak a határozata. Kérem ezért képviselőtársaimat, hogy szavazzák meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu