SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Legfőbb Ügyész úr! Gondolom, értesült már arról, hogy a kormány kivette az Elios-projekt számláit az Unió felé benyújtott számlákból, és ezzel Magyarország 13 000 millió forint sorsáról mondott le vagy mondott le az Unió felé. De azért is értesülnie kellett, mert az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága ez ügyben önt meg akarta hallgatni, de arra már nem volt bátor, hogy kimenjen és válaszoljon a bizottság kérdéseire. Hiszen komoly kérdések merültek volna fel ezen a meghallgatáson, mint ahogy komoly kérdések merülnek fel ezzel a 13 000 millió forinttal kapcsolatosan is, hiszen az OLAF, az Unió Csalás Elleni Hivatala már rég megállapította, hogy az Elios-projektből származó pénzeket nem fogják kifizetni. Hiszen ezzel a projekttel kapcsolatosan, ami közvilágítás-korszerűsítést finanszírozott volna uniós pénzből, és amely cég, az Elios cég Orbán Viktor vejének a cége, ez a cég az OLAF szerint szervezett csalást követett el, visszaélések voltak a pályáztatás és a kivitelezés során, túlszámlázás, személyi összefonódások és csak papíron létező minőség-ellenőrzés. Többször kifogásolta Magyarországon is több ember, ezzel kapcsolatosan is érkeztek az ügyészségre feljelentések, az ügyészség természetesen az OLAF-fal ellentétben mindent rendben talált, és megszüntették a nyomozásokat, ezzel 13 000 milliós kárt okoztak az országnak, ennyi pénzt vettek el a magyar emberektől az önök segédletével is. Ugye, az ügyészséggel kapcsolatban ebben az ügyben az is bebizonyosodott, hogy az ügyészség politikai szempontokat és valószínűleg kéréseket is figyelembe vesz a nyomozások során, Orbán Viktor környezete ellen, a Fidesz prominensei ellen nem nyomoznak kellő alapossággal. Legfőbb ügyészként önnek ebben komoly felelőssége van, ön nem végzi megfelelően a munkáját. Nem gondolja, hogy le kellene vonnia a megfelelő következtetéseket, és le kellene mondania a posztjáról? (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu