CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a közlekedésfejlesztés egyik kiemelt ágazatává tette a 2002 és 2010 között méltatlanul háttérbe szorított kerékpáros közlekedés fejlesztését, hiszen az nemcsak a turizmus szempontjából bír jelentőséggel, hanem ‑ ahogy ön is említette ‑ például az Alföldön élő emberek mindennapjaihoz is elválaszthatatlanul hozzátartozik.
Nincs köztünk nézetkülönbség abban a kérdésben, hogy Pest megyében is szükséges a települések közötti kerékpáros közlekedési lehetőségek fejlesztése. A 441-es számú főút Cegléd és Nagykőrös közötti szakaszán mind az autósforgalom, mind a sűrű kerékpáros forgalom alátámasztja ennek a kormányzati célkitűzésnek a helyességét. Ennek megfelelően a közelmúltban két pályázati felhívás is támogatta Pest megye kerékpárútjainak a fejlesztését. A „Versenyképes Közép-Magyarország” operatív program keretében 1,9 milliárd forint, hazai forrásból pedig 4 milliárd forint forrást már biztosítottunk is erre a célra.
Annak érdekében, hogy a további források rendelkezésre állásának függvényében a fejlesztések sorába a Cegléd és Nagykőrös közötti 14 kilométer hosszú szakasz is bekerülhessen, Révész Máriusz képviselő úrral, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal egyeztetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium megteszi a szükséges intézkedéseket a kerékpárút 2019-ben történő előkészítése érdekében. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés