DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Alelnök Úr! Mi úgy gondoljuk, hogy adottak a feltételek, hogy Budapest Európa legsikeresebb, legvonzóbb fővárosa legyen, soha nem látott fejlődés kapujában áll a város, azt reméljük, hogy a város valaha volt legsikeresebb korszaka köszönthet ránk a következő évtizedekben. Az ön által felvetett problémával összefüggésben, ami egyébként épp ennek a fejlődési ívnek köszönhető, arról tudom önt tájékoztatni, ahogy ön is említette, elindult egy nemzetközi tervpályázat, és annak eredményeként kiválasztásra került az új dél-dunai híd megtervezése, amely a Rákóczi úttól (sic!) délre kötné össze Dél-Pestet, Csepelt és Dél-Budát. Ha megépül ez a híd, akkor napi 40 ezer autóval tehermentesítené a belvárosi hidakat s 6-8 ezerrel az Üllői út forgalmát. A híd megépülésével szerves, élő kapcsolat jönne létre Dél-Pest, Észak-Csepel, Dél-Buda között az M1-M7 bevezető szakaszától a Jászberényi útig. A hídon kerékpáros, gyalogos- és közösségi közlekedés, villamos is helyet kapna.

A munkának van egy szakasza, ahogy ön is említette, ahol különös körültekintéssel kell eljárni, odafigyelni a helyi adottságokra, ez a Wekerletelep és a József Attila lakótelep közötti ligetes, erdős sáv, a Kiserdő szakasza, ahol a kormányzat, Tarlós István főpolgármester úr és Kocsis Máté frakcióvezető úr kérésének megfelelően leállította a tervezési folyamatot. Azt gondoljuk, hogy a közösségi tervezés eszközeit is igénybe kell venni, a két érintett kerülettel, az ott lakókkal közösen keresni egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó.

Számunkra, a kormányzat számára az a fontos, hogy olyan tervek készüljenek, amelyek eredményeképpen mindenki jobban jár, jobb minőségű, könnyen megközelíthető zöldfelület, közpark álljon rendelkezésre az itt lakóknak, a Határ úton pedig a mai állapotokhoz képest jóval kisebb és a lakónegyedtől jobban elválasztott legyen a forgalom. Tehát megítélésünk szerint csak olyan tervek születhetnek, amelyek egyaránt figyelembe veszik a József Attila lakótelep és a Wekerletelep lakóinak az érdekét is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Kérem ez ügyben az ön konstruktív együttműködését és támogatását. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu