DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen tudjuk, hogy még sok a tennivaló, de az elmúlt években minden területen, a versenyszférában és a közszférában is jelentős béremelések voltak, szemben azzal, amikor az ön korábbi pártjának a kormánya volt hatalmon, amikor is a közalkalmazottaktól és a köztisztviselőktől elvettek egyhavi bért. A minimálbér 2010-hez képest több mint a duplájára nőtt, a reálbérek több mint 36 százalékkal emelkedtek, több mint 400 ezer ember bére nőtt a szociális ellátás, oktatás, egészségügy területén. A rendőrök, katonák illetménye 50 százalékkal nőtt (Demeter Márta: Nem igaz!), a Posta, a MÁV, a regionális közlekedési központok és a víziközmű-társaságok dolgozói is béremelésben részesültek.
Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a kormányzati igazgatásról szóló törvény elfogadásával együtt átlagosan 30 százalékos béremelésben részesültek a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők is, január 1-jéig visszamenőleges hatállyal áprilisban kerül kifizetésre ez a béremelés. Egyébként pedig a területi közigazgatásban 2016-ban és 2017-ben is hasonló, 30 százalékos átlagos béremelés valósult meg. Bizonyára azért kerülték el ezek a számok az önök figyelmét, mert ezek kodifikációs technikai szempontból nem az illetményalaphoz kötött bérek, hanem egy külön törvényben külön bértábla alapján, tehát úgy is tud a magyar kormány, jelentem önnek, bért emelni, hogy egyébként a köztisztviselői illetményalap összegét nem emeli.
Egyébként pedig az önkormányzatok esetében az adóerő-képesség szempontjából jó állapotban lévő önkormányzatok saját hatáskörben is végeztek az elmúlt években komoly béremeléseket, az adóerő-képesség tekintetében pedig az átlag alatt lévő önkormányzatokat egy pályázati úton rendelkezésre álló 11 milliárd forintos vissza nem térítendő költségvetési támogatás próbálja segíteni.
Két pontatlan állítását tenném még helyre a végén. Valamennyi köztisztviselő számára rendelkezésre áll a pótszabadság intézménye, és nem nő a kormánytisztviselők munkaideje az új törvény szerint sem. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés