DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr, és nagyon szépen köszönöm ellenzéki, és köszönöm kormánypárti képviselőtársamnak is a hozzászólást. Felhívom a figyelmet, hogy holnap a törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről fogunk szavazni, és hogyha erre megadja a többség a lehetőséget, akkor valóban megtörténhet az, hogy vitákon keresztül érleljük ki ezt a javaslatot, módosító javaslatokat is lesz lehetőség benyújtani hozzá. Mi rendkívül fontosnak tartjuk ugyanakkor a legutóbbi esethez hasonlóan is, hogy bemutassuk a magyar választóknak, hogy az országgyűlési képviselők közül kik azok, akik takargatják az egykori állambiztonság fenntartóit, ezért ismét egy tablón fogjuk közzétenni azon képviselőknek az arcképét és a nevét, akik a javaslat tárgysorozatba vétele ellen szavaznak.

Kérem képviselőtársaimat, holnap támogassák a javaslatot, hiszen egy diktatúra titkaira nem lehet demokráciát építeni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu