DÚRÓ DÓRA (független): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Felháborító ez a maszatolás, amit most itt a Fidesz képviselőjétől hallottunk (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Így van!), de egyébként az, hogy az úgynevezett rendszerváltás után majdnem harminc évvel mi még mindig itt tartunk, az a Fidesz- és az MSZP-kormányoknak a közös bűne. Mindegyik kormánynak megvolt a felelőssége, megvolt a lehetősége, hogy ezt a kérdést rendezze, és nem tette meg. Hogy miért? Mert mind a kettőnek a soraiban ott ültek és ott ülnek a mai napig az érintettek. A Fidesz nem szégyellt miniszterré tenni egy III/II-es ügynököt, az MSZP nem szégyellt miniszterelnökké tenni egy D-209-es ügynököt és a pufajkás Horn Gyulát. Milyen rendszerváltásról beszélünk, hogyha az úgynevezett rendszerváltás utáni kormányok ezeket az embereket a legfőbb közjogi tisztségekbe ültették? Szégyen! Tehát jobb, hogyha ebben a kérdésben a Fidesz és az MSZP meg sem szólal. (Vigh László közbeszól.)A kommunizmus áldozatainak emléknapját említette a képviselő úr az előterjesztésben. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezt sem a Fidesz hozta be egyébként a magyar közéletbe, hanem a holokauszt emléknapját terjesztette be a Fidesz, és egy kisgazda-módosításnak köszönhetően került be egyáltalán a magyar közéletbe az, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapja van ma Magyarországon. Tehát ez sem a Fidesznek és az MSZP-nek köszönhető.
A konkrét javaslat vonatkozásában a személyi kör tágítását javasolná a Mi Hazánk Mozgalom például a KISZ vezetőire, és itt arról kell szólnom, hogy bár tizenkilencedszer nyújtja be az LMP ezt a javaslatot, és természetesen ismételten támogatni fogjuk mindannyian, de most egész másként tekintek erre a javaslatra, képviselőtársaim, mert nem lehet olyan politikát hitelesen folytatni, hogy valakit ki akarok tiltani a közéletből, de egyébként egy összefogással hatalomra is akarom segíteni. Ez a kettő egyszerre hiteles politikaként nem fogadható el. El kell dönteniük, hogy Gyurcsány Ferencet kitiltani szeretnék, vagy vele összefogni szeretnének. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Mind a kettőt! Arató Gergely: El kellene dönteni, ellenzékben vagy, vagy kormányon!) Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés