DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, az elmúlt években mindenki egyetértett abban, hogy a drogproblémán belül a dizájnerdrogok terjedése egy különösen veszélyes rész, a kábítószerek amúgy is sokkal gyorsabb lefolyásúak, és sokkal gyorsabban építik le fizikailag, szellemileg a kábítószerfüggőket. A dizájnerdrogok pedig még ezeken belül is rendkívül veszélyesek, hiszen olyasfajta hatásaik vannak, amelyek előre nem tudhatók, a pontos összetevők nem ismertek; hogy a lefolyás milyen fizikai elváltozásokat eredményez, még inkább veszélyes volt, hiszen még kevésbé volt ez tervezhető, látható. Az internet tele volt olyan videókkal, ahol önkívületben levő emberek emberi méltósághoz nem illő módon viselkedtek, mert nyilván ezeknek a dizájnerdrogoknak a hatása alatt voltak. Ráadásul olcsóbbak is, mint a többi kábítószer, tehát ezáltal könnyebben is hozzáférhető. Mindemellett pedig napi többszöri bevételt is szoktak használni, akik ezt használják, tehát igaz, hogy olcsóbb, de többször veszik be egy nap, tehát a költségei összességében nem kisebbek. De rendkívül veszélyes.Éppen ezért a kormány Európában az elsők között, ha nem a legeslegelsőként lépett ez ügyben, és a korábbi kábítószer-szabályozást teljes mértékben átalakítottuk. Korábban is már az új büntető törvénykönyvben Magyarországon a legszigorúbb büntetőjogi szabályozást vezettük be a kábítószer-bűnözéssel szemben. Ön sem talál, tisztelt képviselő úr, szerintem szigorúbb kábítószer-ellenes jogszabályokat, mint Magyarországon. Mindezeken belül viszont nagyon gyors reagálásúvá tettük a tényállásokat az új dizájnerdrogokkal kapcsolatban, hiszen egyrészről azt a listát régen ezt C-listának hívtuk, tiltólistának is nevezhetjük , amely a dizájnerdrogok listáját tartalmazza, miniszteri rendeletben helyeztük el, ami a leggyorsabban módosítható jogszabály, tehát a leggyorsabban tud reagálni a kábítószerpiac változásaira. Másrészről pedig nem magát az anyagot, hanem a törzsképletet helyeztük el benne, tehát bármilyen egyéb adalékanyagot raknak mellé, nem tudnak elbújni a kábítószer-terjesztők a rendőrök elől, hiszen büntethetővé válnak.
Mindemellett pedig akár az ifjúságsegítő hálózatnak a fejlesztésére körülbelül 6 milliárd forintos többletet irányoztunk elő, különböző pályázati forrásokból pedig kábítószer-megelőzésre szintén 3 plusz 2 milliárd forintnyi többletforrást biztosítottunk, azért, hogy meg is előzzük ezeknek a kábítószereknek a használatát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés