DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Itt alapvetően jogharmonizációs elemek vannak ebben a törvényjavaslatban és egyéb jogtechnikai módosítások, ugyanakkor érdemes ehhez a témához is kicsit általánosságban hozzászólni. Én most olyan szempontokat szeretnék felvetni, amelyek nem kerültek felvetésre az általános vitában, így arra válasz sem érkezhetett.Önök nagyjából minden téma kapcsán a migrációval kezdik a hozzászólásukat, és a migrációval is fejezik be. Azt hiszem, abban teljes mértékben egyetértés van, hogy az éghajlatváltozás, az extrém időjárási jelenségek vagy éppen a mezőgazdasági termelés lehetőségeinek a beszűkülése nagyon erőteljes összefüggésben van a migráció kiváltó okaival, tudjuk azt, hogy középtávon több millió ember válik majd klímamenekültté. Az is teljesen egyértelmű, hogy a globális migrációs krízis elleni hatékony fellépés sorskérdés minden magyar, sorskérdés egész Európa számára, és azt is látjuk, hogy az európai uniós politikai elit és egyébként a magyar kormány is elmulasztotta az érdemi intézkedések megtételét a migráció kiváltó okainak kezelése kapcsán.
Nem olyan régen tapasztalhattuk, hogy a magyar kormány megvétózta az Unió klímastratégiáját, ezzel gyakorlatilag egy olyan eljárást, egy olyan fellépést akadályozott meg, ami érdemben tehetett volna a migrációs nyomás csökkentése érdekében. Nagyon bízom benne, hogy akár képviselő úr, akár államtitkár úr ezzel kapcsolatban valamiféle magyarázattal tud szolgálni a magyar közvélemény számára, hogy gyakorlatilag Európában, de Magyarországon egyértelműen a Fidesz az, aki a leginkább a migrációt támogató politikai erőként lépett elő.
Az teljesen egyértelmű, hogy az energiapolitika erőteljes összefüggésben van a klímapolitikával. Kihasználom, hogy itt ül államtitkár úr, és én akkor egy ilyen viszonválaszt tennék, az imént a paksi bővítéssel kapcsolatosan a leszerelési költségekről és a nagy aktivitású nukleáris hulladékok elhelyezéséről beszéltünk, hallottam a válaszát is államtitkár úrnak. Jelenleg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapban 250 milliárd forint áll rendelkezésre, de Paks I. és Paks II. leszerelési költségeit, illetve a nagy aktivitású hulladékok elhelyezésének költségét a legszerényebb becslések is 2300 milliárd forintra teszik; ezért tesszük fel a kérdéseinket kitartóan, államtitkár úr. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló összeg körülbelül egytizede a várhatóan szükséges összegnek, miből kívánja előteremteni a kormány a paksi leszerelési költségeket és a nagy aktivitású hulladékok elhelyezésének a költségét? Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés