GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Muszáj rendbe tenni ezt a történetet, úgy látom. Nagyon sokszor el fogom mondani, és úgy látom, ezt a választók kezdik is a Demokratikus Koalíciónak visszaigazolni: a Gyurcsány-kormány, illetve annak a nyolc évnek, a 2002 és 2010 közötti kormányzásnak a szociálpolitikája arról szólt, hogy ami 2002-ben volt családtámogatás, az 2010-re megduplázódott. (Moraj a Fidesz soraiban. ‑ Dr. Rétvári Bence: A szegénység duplázódott meg!) Ez tény, Rétvári úr, tény! A 200 millió és az 560 millió két különböző szám. (Boldog István: Most Gyurcsány Ferenc fizetéséről beszélsz?) Ennyi volt 2002-ben, és lett 2010-ben.
Azt is közzé kell tenni, akkor még egyszer elmondjuk, önök állandóan születési rátákról beszélnek, könyörgöm, születési ráta hol sírt fel kórházban, Böröcz úr, mikor sírt fel születési ráta? Önök 1,4-ről meg 2,2-ről meg 1,8-ról meg 0,3-ról beszélnek, mi meg 90 ezer gyerekről beszélünk 2009-ben. Az önök idején nem születnek meg a magyar gyerekek. Az önök családpolitikája konkrétan megbukott. Azért bukik meg, mert nincs elég óvodai férőhely; mert nem segítenek a környezeti katasztrófák elhárításában; mert az iskolákat tönkretették; mert nincs egészségügyi ellátás; azért nem születik gyerek, mert bezár a csecsemő sürgősségi osztály a Honvéd Kórházban.
Hát, az a szülő, amelyik gyermeket akarna vállalni és mondjuk, éppen hezitál, hogy érdemes vagy szabad-e, elég, ha elolvassa a napi híreket, hogy mi újság van a magyar egészségügyben. Nincsenek gyermekorvosok ebben az országban. (Boldog István közbeszól.) Ne kiabáljon bele, fideszes képviselőtársam, nyomja meg a gombot és szóljon hozzá!
Szeretném jelezni, hogy eltűntek a háziorvosok és a gyermekorvosok Magyarországon, 50 kilométeres körzetek vannak Magyarországon, ahol már nincsenek gyermekorvosok. Ilyen környezetben beszélnek önök fantasztikus családpolitikáról. Az önök családpolitikája konkrétan megbukott, ez az igazság. (Boldog István: Megbukott? Gyurcsány Ferencné férje bukott meg!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés