MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Valóban jó, hogyha egy ilyen nemzetközi esemény Magyarországra jön, csak egy kicsit drágának tűnik nekünk a 2015-ös tapasztalatok alapján is egy ilyen rendezvény megszervezése, hiszen minden költség a magyar kormányra, így az adófizetőkre hárul, és ha jól emlékszem, akkor több milliárd forintba került ennek a rendezvénynek a lebonyolítása. Míg a hasznát valóban lehet számszerűsíteni, azért viszonylag nehezen lehet ezt megtenni, hogy valóban, ahogyan államtitkár úr is mondta, mire, mennyire irányítja rá a figyelmet, milyen lehetőségeket hoz. Az egészen biztos, hogy a turisztikai szektornak jó, mert szállodákat kell foglalni. Éppen ezért egyébként a világban csökken az érdeklődés az ilyen feltételekkel megrendezendő nemzetközi események szervezése iránt, hiszen egyre kevesebb ország akar ennyi pénzt áldozni egy-egy ilyen rendezvényre.

Ettől függetlenül én a magam részéről külpolitikai okokból tudtam volna vagy tudnám támogatni ezt a kezdeményezést, de a frakció úgy döntött, hogy ahogy korábban is, most is a „tartózkodom” gombot fogjuk megnyomni, az imént említett előnyök és hátrányok elemzése után. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet.

Forrás: parlament.hu