POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy, ahogy az előbbiekben, most is szeretnék csatlakozni, és elmondani, hogy a Jobbik képviselőcsoportja természetesen támogatni fogja a javaslat tárgysorozatba vételét.

Támogatjuk, már csak azért is, mert Z. Kárpát Dániel képviselőtársam maga is adott be módosító indítványokat ehhez a családvédelmi akciótervhez, többek között az ön által említett autóvásárlással kapcsolatosan, a használt autókra is ezt kiterjesztenénk. Ezenkívül ‑ elnézést, hogy hazafelé húz a szívem ‑ a családi adókedvezmény intézményénél és ehhez kapcsolódóan a családi pótléknál is javasoltuk, hogy legalább az infláció mértékével növekedjen minden évben. Mert azt látjuk, hogy ugyan a kormány három-négy meg öt gyermekről áhítozik, de amíg az első gyermek sem születik meg, addig felesleges erről beszélni. Magában a családi adókedvezményben is az látható, hogy a 2019. évre elérte a 40 ezer forintot, tehát lehet arra mutogatni, hogy pár év alatt megduplázódott a családi adókedvezmények összege kétgyermekes családok esetén, de úgy látszik most az szja-törvényből, hogy egyébként ez megreked, és továbbra is 40 ezer forinton akarják tartani. Magában a javaslatban is szerepel, hogy a családi pótléknak legalább az inflációval való emelésére tesz javaslatot.

Úgyhogy bízunk abban, hogy legalább a vita erejéig a tárgysorozatba vételt a kormánypártok is támogatni fogják. A Jobbik meg fogja ezt tenni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu