SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Pont a mai előkészített interpellációmnak volt a témája, hogy a közbeszerzések mennyire átláthatóak ma Magyarországon; semennyire, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a közbeszerzések átláthatatlanok legyenek, és félnek minden olyan ellenőrzéstől, mint például az Európai Ügyészségtől, és ezért nem csatlakoznak hozzá. Ez a javaslat szervesen kapcsolódik az átláthatósághoz, hiszen a közhatalmat gyakorló személyek, illetve a közpénzeket felhasználó vállalkozások és tulajdonosai vagyoni helyzetének nyomon követése hatékonyan csak a lehető legszélesebb nyilvánosság segítségével képzelhető el.

A határozati javaslat arra a körülményre reagál, miszerint a Fidesz kormányzása alatt mesés vagyonok halmozódtak fel olyan személyeknél, akik a korábbi kormányok alatt érdekes módon semmiféle érdemi gazdasági teljesítményre nem voltak képesek, akiknek üzleti eredményei szinte kizárólag az állami megrendeléseknek köszönhetően születnek. E Ház falai között már számtalanszor számtalan képviselőtársam és jómagam is felhívtam a figyelmet erre a jelenségre.

Mindenekelőtt szögezzük azért le: nem szégyen a vagyon, tehát nem rejtegetni való vagy eltitkolni való az az eredmény, amit piaci teljesítménye alapján valamely gazdasági szereplő fel tud mutatni. De szégyen az, ha valaki valós teljesítmény nélkül, a közösség rovására gazdagodik oly módon, hogy a nyújtott szolgáltatásait a tényleges piaci árhoz képest túlárazza, vagy politikai befolyással visszaélve versenytársait jogellenesen kizárja. Sajnos, számtalan példát láttunk erre az utóbbi években, ezért minden olyan kezdeményezés támogatandó, amely segíti a nyilvánosságot, segíti a magyar emberek tisztánlátását, illetve segíti leleplezni a tisztességtelen, közpénzpazarló, káros folyamatokat és személyeket, és segít leleplezni a fideszes oligarchákat.

Ezért ezt a javaslatot természetesen támogatja a Jobbik Magyarországért Mozgalom. (Taps a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu