TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Párbeszéd is támogatni fogja az LMP indítványát, annál is inkább, mert az otthonápolás ügyében a 45 ezer érintett családból 33 ezernek az életviszonyaira nem kínált semmilyen megoldást a Fidesz. Annyira kiábrándító, hogy tényleg már nincs is kedvem erős szavakat használni arra, hogy ebben a helyzetben ezekkel az emberekkel szemben is használják az „oszd meg és uralkodj” taktikáját. Csak ezt használják, mert a valódi megoldásra nincs tehetségük, bátorságuk vagy emberségük, nem is tudom.
Én is itt szeretném megköszönni nemcsak azoknak, akik ezt a nagyon nehezen viselhető munkát végzik, hanem azoknak a civil szervezeteknek, azoknak a csoportoknak, mozgalmaknak, akik ezt az ügyet napirenden tartották: a Lépjünk, hogy léphessenek!, az aHang, a CSEVE csoport, és itt tényleg nem szabad elmenni kivételesen az ellenzéki képviselők kitartó és hatékony munkája mellett, gondolva itt elsősorban Ungár képviselőtársunkra.
Úgyhogy a Párbeszéd a maga részéről természetesen a holnapi napon, a szavazásnál is támogatja a kezdeményezést. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés