DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Örömmel hallottam öntől, hogy ez egy folyamat, amibe a 2020. évi költségvetési törvény beleilleszkedik, nevezetesen abba a folyamatba, hogy Magyarország erős katonai potenciállal akar rendelkezni. Ugyanis mint a NATO tagjai kötelezve vagyunk arra is, hogy a lehetőségeinkhez képest olyan haderőt tartsunk fönn, amely képes megvédeni a saját országunkat. Ez adódik össze a NATO többi haderejével, és ezáltal biztosítja az egész észak-atlanti biztonsági rendszernek a meglétét, amelyen keresztül természetszerűleg nyilvánvalóvá válik az, hogy a prosperitásnak, a békés egymás mellett élésnek, a katonai biztonságnak fontos szerepe van az egész térség fejlődése szempontjából.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy megemlítette, hogy megkérdeztük az embereket, az emberek vállalják és akarják a haderőfejlesztést. Így ebből a szempontból a válaszát elfogadom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés