DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mélységesen sajnálom, hogy miniszterelnök úr már elment az ülésről, hiszen egy egészen izgalmas, érdekes vita kezd kibontakozni. Egy icipicit szeretnék reagálni miniszterelnök úr szavaira, valamint Dömötör államtitkár úr szavaira is szeretnék reagálni. Miniszterelnök úr is és államtitkár úr is konkrét korrupciós ügyeket, régebbi, sok évvel ezelőtti korrupciós ügyeket említ. Én azt gondolom, mindannyian emlékszünk rá, hogy 2010-ben önök az elszámoltatás ígéretével kerültek hatalomra. Hát, hol maradt az az elszámoltatás, amit önök ígértek? Ez elmaradt, és úgy gondolom, hogy ennek jelentős részben önök a felelősei. Egyébként hozzáteszem, én lennék a legboldogabb, ha azok a személyek, azok a politikai szereplők vagy éppen azok a szervezetek, amelyek korábban már bebizonyították, hogy becsapták a magyar embereket vagy meglopták a magyar embereket, elnyerték volna vagy elnyernék a méltó büntetésüket és eltűnnének a közéletből. De visszatérve az eredeti témához: azt gondolom, nem lehet elégszer elmondani, és megismétlem a mostani napirend előtti hozzászólásomban is, hogy hálásan köszönjük minden magyar embernek, hogy részt vett az önkormányzati választáson. Ennek a választásnak óriási jelentősége volt, mondhatjuk, hogy nagyobb jelentősége volt, mint az országgyűlési választásnak. Én azt gondolom, hogy az önök magatartása, az önök által jól hallhatóan megtartott válságtanácskozások húzzák alá, hogy önök maguk is elismerték azt, hogy a kormánypártok, illetve a kormány ilyen szempontból is súlyos vereséget szenvedett. S nekem meggyőződésem, hogy ez a vereség nem a miatt a bizonyos botrány miatt történt meg, ami a győri polgármestert érinti, hanem azért mint ahogy néhány ellenzéki kollégám is elmondta , mert egyre több ember látja át, hogy ez a rendszer működésének a valósága, amit ez a bizonyos botrány bemutatott, az jellemzi az önök egész rendszerét. Az önök rendszere hazugságokra, a korrupcióra épül, és nyomokban sem találhatók meg alatta vagy mellette a keresztényi értékek.
Azért szenvedtek ekkora vereséget ezen az önkormányzati választáson, mert az önök rendszere olyan helytartókra épül, akiket nem érdekli a helyi emberek, az adott településen élők sorsa, nem érdekli a szegénység, nem érdekli sok esetben a nyomor, nem érdekli a legnagyobb nemzeti kihívás, ami éri a nemzetünket, ez a bizonyos kényszerű elvándorlás. Semmi más nem történt, mint hogy egyre több ember ezt már látja, átlátja, és egyre több ember hajlandó ezt a szavazatával is kifejezni. Ez a változás történt meg, ami mindenképpen reménykeltő.
Ebben is vitánk lehet a miniszterelnök úrral. Ő azt mondta, hogy az ellenzék arra biztatja a megválasztott polgármestereket, képviselőket, hogy ne a településükért dolgozzanak, hanem a kormány ellen valamiféle kampányt folytassanak. Hát, ez nem igaz! Én éppen az ellenkezőjét mondtam: rendkívül fontos, hogy mind az ellenzéki képviselőknek, polgármestereknek, mind pedig a kormánypárti vagy éppen a legnagyobb számban mandátumot nyert független képviselőknek az a kötelességük, hogy a saját településükért dolgozzanak. S a következő időszakban nem is lesz ehhez fogható más egyéb feladatuk, hiszen be kell bizonyítaniuk, hogy lehet tisztességesen, becsületesen és hatékonyan vezetni településeket.
Ugyanakkor ehhez valóban szükség van arra, hogy a miniszterelnök úr, a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek kellenek egy-egy település, város, kerület vagy éppen kistelepülés vezetéséhez. A miniszterelnök-helyettes úr bekiabált a megelőző hozzászólásomban. Én úgy látom, ő nem látja át, hogy ezek a feltételek nem adottak. Bizony el kell mondani, és ez a Gazdasági bizottság mai ülésén is kiderült, hogy önök nem értik, nem látják át vagy nem érdekli önöket, hogy a legfontosabb, a magyar emberek életét közvetlenül befolyásoló közszolgáltatás az összeomlás szélére került. Ez a vízszolgáltatás, de ezt nem értette a miniszterelnök-helyettes úr.
A vízszolgáltatás finanszírozását a szolgáltatásért felelős önkormányzatoknak kell előteremteni, de erre az önkormányzatok képtelenek. Szükség lenne arra, hogy az önök kezdeményezésére jelentős módosításokat eszközöljön a magyar kormány és a magyar Országgyűlés, de önök ezt mindannyiszor elmulasztják. A mai gazdasági bizottsági ülésen is bebizonyították, hogy hiába terjeszti be az ellenzék azokat a javaslatokat, amelyek a szakma részéről jönnek, önök ezeket érdemi, konkrét vita nélkül elutasítják. Azt gondolom, ez súlyos felelősség önökre nézve, hiszen itt olyan károkat tudnak okozni a magyar társadalomnak és a gazdaságnak, amelyek később, adott esetben egy kormányváltás esetén már nagyon nehezen lesznek helyrehozhatók.
A hozzászólásom végén szeretném ismét tisztelettel megköszönni mindenkinek, aki azon túl, hogy részt vett a választáson, a Lehet Más a Politika jelöltjeit támogatta. S tisztelettel megköszönöm azt, hogy nagyon sok helyen valamiféle együttműködésben, de bizony jó néhány helyen teljesen önállóan az LMP képviselői már harmadszor kaptak nagyon biztos és markáns felhatalmazást, hogy képviseljék az adott településen élőket. Az LMP képviselői becsülettel, tisztességgel, a korrupcióellenes harc jegyében, az átláthatóság biztosítása, a helyi gazdaság fejlesztése és a helyi gazdasági szereplők, vállalkozások érdekében fogják elvégezni a feladatukat. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés