DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Én magam is köszönöm minden választónak, aki eljött és az önkormányzati választásokon szavazott. Minden megválasztott polgármesternek és képviselőnek jó egészséget és jó munkát kívánunk a következő öt esztendőre. Ön azonban a felszólalásában, tisztelt frakcióvezető úr, mindent és mindennek az ellenkezőjét is mondott. Mondta azt is, hogy a 2010 előtti bűnözőknek börtönben lenne a helyük, majd aztán rá három percre meg azt, hogy a kormányban lenne a helyük. Jó lenne, ha eldöntenék, hogy pontosan mi az önök szándéka a 2010 előtti bűnözőkkel kapcsolatban, akik a politika környékére keveredtek, vagy azokkal kapcsolatban, akik politikusként lettek bűnözők. Az mindenesetre a választások eredményéből biztos, tisztelt képviselő úr, még mielőtt ön felsorolná az összes, mind a három, önálló LMP-színekben nyertes önkormányzati képviselőnek a nevét, hogy a Fidesz-KDNP a szavazatok 51 százalékát nyerte el az önkormányzatokban. 1,8 millió ember bizalmát köszönjük ezúton is. Ezzel szemben az az ellenzéki szövetség, amelyik összeállt, és minden elvét föladta erre majd még kitérnék később , 1 millió 360 ezer ember szavazatát nyerte el.

Az is jól látható, az eredményektől függ, hogy önök éppen demokráciának vagy diktatúrának tartják-e Magyarországot, hiszen öt évvel ezelőtt, sőt még korábban, amikor az önkormányzati választási rendszert elfogadta a parlament, Alkotmánybírósághoz fordultak, és azt mondták, hogy teljes mértékben illegitim az új választási rendszer. Az MSZP azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi rendszer jelentősen aránytalan, szélsőségesen többségi, egy párt érdekei szerint épül. A DK szerint se nem tisztességes, se nem szabad egy ilyen választás. Az önök választási programja is azt tartalmazta, hogy meg kell változtatni a választási rendszert, küszöböt, két fordulót, győzteskompenzációt, listás, egyéni mandátumot, mindent meg kell változtatni. Sőt, az önök Soros által finanszírozott intézményei még 2014. június 11-én, a Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet, a Társaság a Szabadságjogokért, TASZ közzé is tettek egy állásfoglalást, amely elmondta, hogy az alkotmányosság elveivel és a nemzetközi választójogi normákkal összeegyeztethetetlen az, ami az önkormányzati választási rendszerben a törvényekben létrejött. S azt is írják, hogy a választási rendszer jelentős mértékben aláássa a 2014-es fővárosi önkormányzati választások, illetve bármely további, e szabályok szerint megrendezett önkormányzati választás legitimitását. S utána önök azt harsogták mindenhol a médiában, hogy illegitim minden önkormányzat, amely ezen törvény szerinti választásokon áll össze.

Most pedig, amikor egy-két helyen sikerült önöknek is, az ellenzéki összefogásnak polgármesteri pozícióba kerülni, akkor hirtelen máris legitim, törvényszerű, sőt a szabadságnak és a demokráciának a diadala az, ami az önkormányzati választásokon zajlik. Tisztelt képviselő úr, önök most egy olyan törvényt ünnepelnek, amely törvényt önök az Alkotmánybíróságon támadtak meg, mert nem demokratikus. Sőt, még Karácsony Gergely is, akkor még Szigetvári Viktorral azt nyilatkozta, hogy a választási eljárás rendszere továbbra is csak a Fidesz hatalmi érdekeit szolgálja, és még lehetne sorolni a különböző nyilatkozatokat abból az időből.

(15.10)

Tisztelt Képviselő Úr! Az LMP nemcsak azt adta fel, hogy lehet más a politika, azzal, hogy részévé vált ennek a szövetségnek, hanem az összes ellenzéki párt bemutatta azt, hogy bármifajta elvi alapállás és bármifajta elvi alapértéket felülíró számára az, hogy valahogy hatalomba kerülhessen, valamiféleképpen valamilyen pozíciót el tudjon foglalni. Önök ünneplik azt a Karácsony Gergelyt, aki éppen az önök frakcióját akarta itt a parlamentben pár évvel ezelőtt a működés szélére sodorni, mégpedig úgy, hogy szűnjön is meg az LMP frakciója, majd önök most ünneplik ezt a Karácsony Gergelyt mint főpolgármestert, aki önöket támadta hátba. Önök azért jöttek létre 2010-ben, hogy megváltozzon az a rendszer, az a berendezkedés, amely Gyurcsány nevével fémjelzett, a 2010-et megelőző időszak, majd most Gyurcsány Ferenc szekerét tolják, és az ő választási szövetségében működnek együtt.

Itt a parlamentben Gyurcsány Ferenc nem nagyon értette Karácsony Gergelyt, hiszen vele egy olyan hatalmi központ jön létre a baloldali ellenzéki oldalon, amely nem feltétlenül Gyurcsány Ferenc és a DK elnökének irányítása alatt van, és neki Botka Lászlótól Karácsony Gergelyig mindenki a hatalmának az útjában van, ezért egyetlen dicsérő szóval nem illette itt őket a parlamentben, pedig önkormányzati választásokon fontos polgármesteri vagy főpolgármesteri pozíciókat értek el.

Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy ideig-óráig önöknek is, meg a Jobbiknak, meg az MSZP-nek, meg a DK-nak és az összes többi ellenzéki kisebb-nagyobb pártnak valamekkora pozíciót jelent az, hogy az értékeit, az alapelveit, azokat a célokat, amelyekért létrejöttek, és amelyeket beleírtak az alapító dokumentumaikba, ezeket feladták, és azért, hogy egy Fidesz-ellenes ilyesfajta furcsa szövetségben összeálljanak, ezzel valamilyen sikert érjenek el, de én úgy hiszem, hogy a választók középtávon az elveiket feladó politikusokat nem jutalmazni, hanem büntetni fogják Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu