VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Borkai Zsolt botránya nemcsak a győri polgármester romlottságára és álszent képmutatására irányította rá a figyelmet, de rávilágított arra is, hogyan működik a Fidesz nevű, államhatalmat foglyul ejtett bűnszervezet. Egy szexvideó nyilvánosságra kerülése nyomán figyelt fel a közvélemény a korábban is jól ismert műsorszámokra, amelyek a Borkai-féle bemeneti követelmények nélkül nem jöhettek volna létre. Még sajnálatosabb azonban, hogy a rendőrség figyelmét még ez sem tudta felkelteni.

A győri önkormányzattal szerződéses viszonyban álló Rákosfalvy Zoltán ügyvéd 21 hektár szántót vásárolt magánszemélyektől, amit aztán a Borkai vezette önkormányzat ipari területté minősített át, Rákosfalvy pedig egy offshore cég mögé rejtőzve eladta a terjeszkedni kívánó Audinak, a legalább 5 milliárd forintnyi nyereség így nem a város kasszájába folyt be. Rákosfalvy az ország 11 kaszinókoncessziója közül hármat, a győrit, a pécsit, a miskolcit szerezte meg, gyaníthatóan ehhez is igénybe vette Borkai befolyását.

2017-ben a Győrött megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetésére kiírt pályázatot a Diákolimpia 2017 Kft. nyerte el, holott ajánlata csaknem négyszerese volt a másik pályázó érvénytelennek nyilvánított ajánlatának. A konzorcium egyik tagja az ismert győri vendéglős, Szabó Ervin cége volt. Aligha véletlen az egybeesés, hogy az évek óta Rákosfalvy tulajdonában álló, de egyetlen forint bevételt sem termelő cég ügyvezetőként foglalkoztatja Borkai fiát havi egymillió forintért, Szabó viszont egy jól menő vendéglőt adott Borkai lányának, amelyet minden jel szerint továbbra is a vendéglős üzemeltet, ám a haszon értelemszerűen a Borkai családé. Hab a tortán, hogy a luxusjacht vendégeinek rendelkezésére álló örömlányok közül kettőnek a vállalkozása 3 milliós uniós támogatásban részesült.

Államtitkár úr! A fenti ügyekben, amelyeket a sajtó annak idején részletesen tárgyalt, indult-e nyomozás? Ha igen, milyen eredménnyel? Ha nem, várható-e, hogy most, amikor a figyelem középpontjába kerültek, ezáltal ön is, végre megindítják a nyomozást? Ha nem, akkor miért nem?

Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu