ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Mint az közismert, a magyar állami szervek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vásárolt 2014 után ‑ két-háromszoros áron a sajtóhírek szerint ‑ a Microsoft hazai leányvállalatától szoftvereket. Emlékeznek mindannyian erre az ügyre: az amerikai hatóságok 7,3 milliárd forintnak megfelelő büntetést róttak ki a Microsoftra a szövetségi antikorrupciós szabályok megsértése miatt.

(13.40)

Tehát azon az oldalon a korrupció bizonyítást nyert, de mint ahogy ez lenni szokott, a korrupciónak általában két szereplője van, van az is, aki kapja a korrupciós pénzt, és minket ez a szál érdekelne most leginkább, a többit meghagyjuk az amerikaiaknak.

Azt, hogy baj van a NAV beszerzésével, az bizonyítja, hogy három alkalommal fordultam írásban a Pénzügyminisztériumhoz néhány egyszerűen megválaszolható kérdéssel, és egyik alkalommal sem sikerült ezekre a kérdésekre érdemben választ kapni. Ezért most újra fölteszem őket, és izgatottan várom, hogy államtitkár úr szóban mer‑e válaszolni rájuk.

A kérdéseim a következők. Foglalkozott‑e valaha a NAV informatikai ügyeivel Tiborcz Péter Sándor, a miniszterelnök vejének fivére? Ha igen, milyen minőségben? Áll‑e ma bármilyen jogviszonyban Tiborcz Péter a NAV-val? Volt‑e korábban ott bármilyen pozíciója? Volt‑e ebben a minőségében vagy pozíciójában döntési jogköre? Ha igen, az mire terjedt ki? S végül foglalkozott‑e 2013 és 2015 között szoftverlicencek beszerzésével a NAV számára Tiborcz úr? Izgatottan várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu