BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Magyarország Kormánya elkötelezett a vidék fejlesztése mellett, és ennek szervezeti keretét, formáját a 2014-ben elfogadott országos fejlesztési és területfejlesztési koncepció fogalmazza meg. Ezt tényleg őszintén, szívvel javaslom a képviselő úrnak, bizonyára ismeri, ha nem, akkor mélyedjen el benne, mert ebben azért az alapirányok meghatározhatók.

Látni kell azt is, hogy szabad vállalkozási zónákat alakított ki a kormányzat hazai forrásból, infrastrukturális fejlesztéseket végez abban a megyében is, ami mindenképpen alapfeltétele annak, hogy a gazdaság még élénküljön. Látható, hogy 2010-hez képest egyébként az országos átlagot meghaladó mértékben nőtt az egy főre jutó GDP, tehát a fő irány azért mindenképpen adott. Az is tény, hogy 2010-hez képest felére csökkent a munkanélküliség szintje, és a közfoglalkoztatottak száma is folyamatosan csökken, képviselő úr, ezt konkrét számadatok bizonyítják.

Van egy kis kavarodás az átlagkeresetek, átlagjövedelem meghatározásánál, de a megyében 2014 óta 47 százalékos, 2010 óta pedig összesen 64 százalékos átlagkereset-növekedés valósult meg. Ezek természetesen nem vigasztalják azokat, akik az országos átlagtól kevesebbet keresnek, de nyilván azt ön is tudja, hogy a munkabérek esetében a kereslet-kínálat mindenképpen egy fontos befolyásoló tényező. Magyarország Kormánya elkötelezett tehát a vidék fejlesztése mellett, és ebből nyilvánvalóan Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sem maradhat ki.

Egyébként jó néhány alkalommal volt lehetőségem az előző időszakban az önök megyéjébe is ellátogatni, és látható fejlesztések vannak. Ezek a beruházások nyilvánvalóan segíteni fogják majd a bérek növekedését, hiszen szakképzett munkaerőből egyébként egyre kevesebb áll rendelkezésre. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(12.50)

Forrás: parlament.hu