KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy komoly zavar támadt a Fidesz propagandagépezetében a török invázióval kapcsolatban: amíg egy hete a miniszterelnök úr vétózta meg a többi EU-tagállammal szemben, hogy elítéljék a Szíriába nyomuló török hadműveletet, és több helyen elmondta, hogy miért Magyarország érdeke a török offenzíva, addig a fideszes EP-képviselők határozottan elítélték az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást, és Törökországot felszólították, hogy ezt fejezze be. Hogy államtitkár úr szavait idézzem: „sportot űztek Erdoğan bírálatában.” Tehát nem elég, hogy a miniszterelnök úr nagyszerű „humanista” ‑ idézőjelbe teszem ‑ szövetségesei, az olasz Salvini, a cseh Babiš sem értett vele egyet ebben a kérdésben, úgy tűnik, a Fidesz képviselői sem.

Most azt hagyjuk, hogy milyen butaságokkal magyarázták az offenzíva megindítását, hiszen olyat még nem látott a világ, hogy egy háborútól kevesebb menekült lesz. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy háborútól mindig több menekült lesz. Az viszont érdekes, mivel indokolták a Fidesz EP-képviselői a döntésüket: „Ebben a fontos kérdésben az Európai Néppárt frakciója egységes álláspontot kért, ezért a néppárti magyar delegáció tagjai együtt szavaztak a Néppárttal.” Az sem világos most teljesen, hogy most önök fel vannak függesztve, vagy magukat függesztették föl a Néppártból. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy ezek után minek minősítik az EP-képviselőik szavazását.

Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor a fideszes EP-képviselők ‑ ahogy önök szoktak fogalmazni ‑ nem Magyarország érdekeit védik Brüsszelben? A kormány továbbra is szembemegy az Európai Közösség akaratával, vagy módosít az álláspontján a török offenzívát illetően? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu