BŐSZ ANETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Nincs köztünk abban vita, hogy az átlátható működés, a mindenkori transzparencia mindenki számára kötelesség. Nem csak arra gondolok, amikor politikai aktorokat vizsgálunk, vagy civil szervezeteket. Mindannyiunk érdeke a jogkövető magatartás, akár egyéni, akár csoportos szinten. Tehát ezzel teljesen egyetértek, és azt hiszem, talán nem is kell magyarázni, hogy ezzel a kollégák is egyetértenek.
Amit én magam kritizálok, az az egyenlő bánásmód elvének nem érvényesülése. Mi nem láttuk azt, hogy olyan mértékű büntetések kiszabására került volna sor akár a Fidesz, akár a KDNP padsoraiban.
(11.10)
Tudom, hogy most meglepődik azon, amit mondok, de amit én felsoroltam, amikor azt mondja, hogy a mi plakátjaink, azért, mert ki tudtunk alkudni a piacon egy kedvezményt, azért, hogy egyébként jogszerűen kihelyezhessünk plakátokat, az az ön által irányított szervezet szerint egy tiltott pártfinanszírozás; az azonban nem tiltott pártfinanszírozás, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott kormányzati kommunikáció, mint ahogy az előző felszólalásomban is említettem, egy véget nem érő Fidesz-KDNP-reklám, ami gyakorlatilag el is kerülhetetlen, amikor valakinek, mondjuk, kizárólag a közszolgálati csatornákat áll módjában nézni a televízióban.
De továbbmegyek a gyakorlati kérdésekre. Ha azt kéri tőlünk, hogy ne fogadjunk el, mondjuk, egy akciós árat, amikor bekérjük, megversenyeztetjük a plakátozó cégeket, és azt mondjuk, hogy kiválasztjuk a legjobb árajánlatot, abban az időpillanatban az volt a legjobb, az alapján hogy büntethet egy szervezetet az ÁSZ?
De továbbmegyek: ha akciósan tudunk bérbe venni, mondjuk, egy gépjárművet, töltsünk ki két papírt a kisvállalkozóval, mely szerint ő piaci áron adta bérbe a járművet, és egyébként adományt is adott? Hazudjunk önöknek? Szeretném ezt megkérdezni öntől. Köszönöm a türelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés