DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönettel vettük miniszter úr részletes beszámolóját a NATO-csúcsról.

Itt is le szeretnénk szögezni, hogy a Jobbik Kárpátalja vonatkozásában is támogatta mindig azt a magyar kormányzati törekvést, amely egészen addig blokkolja Ukrajna NATO-csatlakozását, amíg a kárpátaljai magyarság számára a megfelelő kisebbségi és nyelvi jogokat Ukrajna nem biztosítja.

Amúgy pedig azt, hogy egy új korszak indul a NATO-ban, teljes mértékben látjuk. Itt azért azt le szeretném szögezni, hogy a francia elnök kijelentése is, és az is, hogy az amerikai elnök, Trump hivatalba lépése óta Amerika Európa-politikája azért alapvetően megváltozott, teljesen új kihívások elé fogja a NATO-t állítani. Ebben hazánknak kiemelt szerepet kell játszania. A Jobbik részéről egyébként Varga-Damm Andrea képviselő asszony pontosan egy NATO-rendezvényen vesz most részt, ki szeretném emelni.

Ami azonban hazánk euroatlanti lábának a másik lábát illeti, az Európai Uniót, itt azért azt le szeretném szögezni, hogy ‑ mondjuk úgy ‑ a mai napon is ebben az Országgyűlésben történnek olyan dolgok, így például a Médiatanács kizárólag fideszes tagokkal történő feltöltése, a kulturális törvény központosítása, és hadd ne soroljam azokat a nagyon komoly aggályokat felvető törvényeket (Dr. Rétvári Bence: Milyen központosítás? Egy szakaszt idézz, ami központosít!), amelyek bizonyosan a Magyarország elleni, jogállamisági szempontokat is figyelembe vevő eljárást nem segítik.

Azt is le szeretném szögezni, hogy a határőrizet szempontjából annak idején a Jobbik volt az, amely a kétharmadot biztosította a kerítés határőrizettel való ellátásához, ezt természetesen továbbra is támogatjuk, de nagy veszélyt látunk hazánk euroatlanti csatlakozásában, hogyha így mennek tovább a dolgok, ami a jogállamiság lebontását illeti. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)

(9.10)

Forrás: parlament.hu