GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt szeretném én is hangsúlyozni, hogy az lenne a szerencsés, ha a magyar Országgyűlésben, a magyar politikai életben és a magyar politikai pártok között abban egyetértés lenne, egyfajta nemzeti minimumként, hogy a határon túli nemzetrészek támogatása közös feladatunk, az egyébként kormányzati ciklusoktól és a kormányzat összetételétől független közös feladatunk.
(15.20)
Azt, hogy a kettős állampolgárság intézménye bevált, jól bizonyítja az is, hogy több mint egymillióan, majdnem 1 millió 100 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.
Azt se felejtsük el, hogy noha a többség számára, miután európai uniós tagállamokról beszélünk nagyobb részt azon országok esetén, ahol nagy számban magyarok élnek, ez elsősorban egy közjogi kötelék száz év után a magyar állammal, de vannak olyan nemzetrészek is, ahol ez egyébként az európai uniós tagság lehetőségét is biztosítja, tehát az állampolgárság megszerzése európai uniós állampolgárokká is teszi azokat a magyarokat, akik például Kárpátalján élnek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Úgyhogy úgy gondolom, az a feladatunk, hogy közösen, egyetértésben folytassuk azt a nemzetpolitikát…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés