BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Burány képviselőtársamhoz csatlakozva személyes érintettség miatt, mivelhogy nemcsak Burány képviselőtársam, hanem azóta én is ‑ egy hete ‑ folyamatosan támadásnak vagyok kitéve, mivelhogy azt mondják, hogy mennyire jót nevettem a bizottsági ülésen. Én figyelmeztetném államtitkár urat is és a fideszes képviselőtársakat, hogy nyilvános a jegyzőkönyv, el lehet olvasni, most már, hála a jó égnek, több nap könyörgés után párbeszédes képviselőtársaim a videót is megkapták; amit előtte érdekes módon egy nap alatt meg tudott szerezni az ellenzék, mert megküldték neki, most egy hét könyörgés után lehetett megkapni. Valami úton-módon mégiscsak azt jelentette ez az oda-vissza levelezgetés, hogy önök titkolnak valamit, és tudatosan félrevezetik a választókat.
Csatlakozni tudok Burány képviselőtársaimhoz (Rétvári Bence: Többen is vannak? ‑ Közbeszólás a Fidesz soraiban: Sokan vannak…), hogy nagyon furcsa ízlésük van önöknek; nagyon furcsa. Amikor saját soraikban Balogh József képviselő úr, fideszes képviselő úr a feleségét majdnem halálra verte (Rétvári Bence: Hol van a sorunkban?), vagy Kósa Lajos kijelentése kapcsán érdekes módon nem tartottak mindennap sajtótájékoztatót, nem bírálták a saját képviselőjüket, nem szólították fel lemondásra, sőt, egyetlenegy mondatot nem hallottunk ‑ tudják, hogy mi a legborzasztóbb? ‑ a női parlamenti képviselőktől a Fidesz-KDNP padsoraiból, a női képviselőktől és öntől sem, államtitkár úr.
És legyenek szívesek ‑ itt ugyebár mindenki a karácsonyra hivatkozik ‑, legalább karácsony előtt fejezzék be ezt az őrült hazudozást! Tudják, előbb-utóbb mindenkit utolér a hazugsága, a saját hazugsága. Legalább ne generálják, mert önök is tudják nagyon jól, hogy ebben az ügyben is hazudnak, ferdítenek, félremondanak mindent, mert valami másról akarják elterelni a szót, és önök is tudják, hogy mi ez. Köszönöm szépen, elnök úr. (Rétvári Bence: Elnézést kér, vagy nem kér elnézést?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés