BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. A nyugdíjemelések terén sikerült azt elérniük, hogy 2014-2017 között megduplázódott az időskorú szegények aránya Magyarországon. (Dr. Rétvári Bence közbeszól.) Míg 2014-ben ez 4,6 százalék volt, addig ez 2017-ben 9,8 százalékra emelkedett a hivatalos statisztikai adatok szerint, képviselő úr, csak jelzem. (Dr. Rétvári Bence: Csak azt mutatja, hogy elhúztak a bérek. Nem igaz!)
Lehetne változtatni ezen a negatív tendencián, ha elfogadnák a Párbeszéd javaslatait. Az egyik, hogy újra be kell vezetni az úgynevezett svájci indexálását, tehát a bérek növekedését is figyelembe kéne venni a nyugdíjak emelésénél. Ezt önök szüntették meg 2012-ben, másrészt a javaslatainkkal megegyező módon el kéne érni, hogy kellő szolgálati idő után a nyugdíjak legalacsonyabb értéke legalább a létminimumot érje el; ez ma 90-95 ezer forint.
Azt kérdezem tehát a kormánytól, hogy hajlandó‑e ezeket a javaslatokat megfogadni, hajlandó‑e tenni az időskori szegénység arányának növekedésének megállításáért. Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés