ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az a helyzet, hogy én ugyan sokkal kevésbé elegáns iskolában tanítottam és érettségiztettem annak idején, mint ahova ön járt, de egy olyan történelemfeleletért, amelyben csak győztes csatákból áll a magyar történelem, önt abban az iskolában is megbuktatták volna történelemből. (Taps a DK és a Párbeszéd soraiban.)

Egyébiránt azt tudom mondani, hogy sem nemzettudat, sem nemzeti összetartozás, sem közös magyar jövő nem épülhet hazugságokra, és nem épülhet propagandára. Kétségkívül azokat a nemzeti alaptanterveket is bírálták, amiket mi dolgoztunk ki, csak az volt a különbség, hogy akkor mi leültünk és lefolytattuk a szakmai vitákat. Nekem magamnak volt szerencsém államtitkárként számos ilyen vitában részt venni. És nem minősítettem se Soros-ügynöknek, se Fidesz-ügynöknek azt, aki mást gondolt.

Nem az a hazafi, államtitkár úr, aki több lózungot tud mondani, hanem az, aki tesz ezért az országért és az ebben az országban élő gyerekeknek a jövőjéért. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.) Ja, és nem fogadom el a választ természetesen.

Forrás: parlament.hu