VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a beszámolóját. Meghallgattuk itt, hogy mire készül. Parlamenti képviselő, önnek lehetősége van bármilyen kezdeményezéssel a parlament többségéhez vagy egészéhez fordulni. Arra biztatom, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, és majd a parlament, amennyiben megalapozottnak és megtárgyalandónak ítéli az ön javaslatát, akkor ezt tárgyalni fogja.

Nyilván sokféleképpen viszonyulhatunk a vagyonnyilatkozatokhoz, a vagyonbevallások kérdésköréhez. A választók azért négyévente mérlegre teszik nemcsak azt a politikai munkát, amit elvégzünk a parlamentben, hanem azt is, hogy ezen a területen történt‑e változás vagy sem. Úgy érzem, hogy az elmúlt években a jogszabályok betartásával és betartatásával a kormány a rendelkezésre álló lehetőségeket, a szükséges lépéseket megtette. Ha önnek pedig majd kezdeményezése lesz, akkor nyilván erről dönteni fogunk. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu