BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az inflációval és az árfolyammal kapcsolatosan van még egy nagy probléma, ez pedig az instabilitás.
Az ellenzék felhívta a figyelmet arra, hogy a büdzsé számára megállapított technikai árfolyam már a tavalyi évben is jelentősen eltért a valóságos árfolyamtól, a Pénzügyminisztérium erre mégsem reagált érdemben. Ez a különbség azóta csak növekedett, hiszen a technikai árfolyam elmarad a 321 forinttól is. Ez jelenleg a valós árfolyamhoz mérve közel 6 százalékos különbséget jelent, de ha az árfolyam valóban eléri azt a szintet, amit elemzők már prognosztizálnak, tehát 350 forint környékére ér, akkor ez a különbség 9 százalék fölé emelkedik.
Tisztelettel kérdezem önt, hogy nem túl nagy különbség‑e ez a költségvetés végrehajtásához, illetve hogy az‑e a kormány véleménye, hogy ameddig vannak EU-s támogatások, addig amit elvesztünk a vámon, azt megnyerjük a réven. Itt egy probléma van, tisztelt államtitkár úr, hogy a magyar emberek fizetik a révészt. Köszönöm. (Taps az LMP és a DK padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés