DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kérdése közérdekű, ezért természetesen válaszolok, előrebocsátva, hogy örömmel tapasztalom, hogy nemcsak a vonatok késnek, ön is túlbeszélte az idejét. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ez elég gyenge volt! Gyenge!)
A MÁV és a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. állandó kapcsolatot tart a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzzsel, az egészségügyi hatósággal, iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon, vonatokon, biztosítva ezzel a szükséges feltételeket. A vasúttársaság meghatározta az érintett munkakörök listáját, az ahhoz tartozó létszámot, a koronavírus elleni védekezéshez használatos cikkeket és a kezdőcsomagba készített mennyiségeket, előkészíttették a szükséges tartalékkészletek megrendelését is.
A MÁV-Start jegyvizsgálói már eddig is kaptak kézfertőtlenítőt; itt jegyzem meg, hogy nem az ön által is említettet, hanem egy másik cégtől másik kézfertőtlenítőt. Az ön által is felvetett ügyben a MÁV azonnal vizsgálatot kezdeményezett, és megteszi a szükséges intézkedéseket.
A nemzetközi vonatokon szolgálatot teljesítő, az utasokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő mintegy 500 vasutasnak a vasúttársaság olyan egészségügyi egységcsomagot osztott ki, amely orvosi szájmaszkot, kézfertőtlenítő gélt, fertőtlenítő hatású kendőt, gumikesztyűt tartalmaz. 1600 egységcsomagot szállítottunk ki minden olyan igazgatóságra, ahonnan nemzetközi járatok indulnak.
Eredeti kérdésében szerepelt a hőmérő is. Mintegy száz érintésmentes hőmérőt helyeztünk ki a vasútállomásokon.
A MÁV folyamatosan, nem szúrópróbaszerűen, minden egyes vasúti kocsi tisztítását ellenőrzi. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgyhogy meggyőződésem, hogy a vasút az ezzel kapcsolatos lelkiismeretes és a körülményektől elvárt lépéseket megtette.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból. ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Államtitkár úr is késett. ‑ Derültség az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés