DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ingatlanegyüttes értékesítési feltételeinek módosítása nem indokolt, hiszen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – a Magyarország egyes kiemelt térségeinek területrendezéséről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 71. § (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban ‑ az árverési hirdetményben kifejezetten felhívta az árverezők figyelmét arra, hogy a nyertes árverezőnek a vízparton biztosítania kell a part menti 30 méter széles, közhasználat elől el nem zárható sávot, és azon engednie kell parti sétány kialakítását.
Fentiek alapján tehát a parti sétány kialakításához nem szükséges arra vonatkozóan az önkormányzat tulajdonjogának vagy vagyonkezelői jogának bejegyzése; kialakításának lehetősége a törvény alapján jelenleg is adott. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok, szórványos taps az LMP padsoraiból.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés