ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: A tényekre kell ismét fölhívnom a figyelmet. Önök kormányon voltak 2002 és 2010 között. Én azt javaslom, hogy amikor megtámadják a mostani kormányt, és elégtelennek ítélik az egészségügyi teljesítményét, a következő tényeket legyenek kedvesek figyelembe venni. 2003 és 2009 között egyedül Magyarországon csökkent az egy főre jutó egészségügyi kiadás az egész OECD-térségben. A Gyurcsány-kormányok alatt 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől. Önök 16 ezer aktív ágyat számoltak fel ‑ önök. Nem mi, önök! 6 ezer egészségügyi dolgozót bocsátottak el.

És ha már az esélyegyenlőségről van szó, és miután oktatásügyi kérdésekkel foglalkozik, önök voltak azok, akik a tandíjat is bevezették, amit nekünk egy népszavazással kellett megsemmisíteni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Így van! ‑ Szégyen!) Erről ne feledkezzen el, amikor megtámadja a kormányt! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu