OVÁDI PÉTER, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. március 5-én tartott ülésén megtárgyalta a közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló T/9283. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 12 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslattal a kormánypártok azt javasolják, hogy mentesüljön a közterület-használati díj megfizetése alól a közérdekű, központi költségvetésből megvalósuló építési beruházások egy szűk köre. A törvényjavaslat benyújtását az indokolja, hogy a Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat több mint 100 millió forintot szedne be a tavaly januárban leégett Ráday utcai református kollégium újjáépítése után. Az építkezés a tragédia miatt szükséges, ezért nyilvánvalóan nem egy tervezett önkormányzati bevételről van szó. Az újjáépítés kisebb-nagyobb adományokból, állami támogatásból végre elkezdődhetett.
A javasolt díjmentességre még a közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházások esetében is csak a lehető legszűkebb, az építési munkálatok elvégzéséhez nélkülözhetetlen mértékben, időtartamban és területre korlátozottan kerülhet sor. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az elhangzottak ismeretében támogassák a javaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés