DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Ott folytatnám, ahol abbahagytam. Tehát a keresőképtelenség definíciója az egészségbiztosítási ellátásról szóló törvény 44. § g) pontjában található, és itt az is szerepel, hogy ha valakit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, ilyenkor a tiszti főorvosnak kell értesítenie a keresőképtelen állományba vételre jogosult orvost, tehát sokszor, legtöbb esetben a háziorvost vagy mást, aki keresőképtelen nyilvántartásba veszi az illető személyt, és igazolja az ő keresőképtelenségét, és ekkor az általános szabályok szerinti különböző juttatásokra jogosult.
Szerintem a legfontosabb mindnyájunk érdekében az, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mikor áll fenn a kockázata annak, hogy ő ebben a megbetegedésben szenvedhet, hogy mik azok a pontos szindrómák, amiket ki-ki ha magán érzékel, köhögéssel, lázzal együtt, amelyeket most már a különböző médiumokban is mindenki videóformában láthat, több tízezer vagy százezer megtekintéssel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), a közösségi médiában is láthat, ha ezeket érzékeli magán, akkor minél hamarabb hívja fel a háziorvosát, aki utána a kérdéssor feltétele után….
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés