SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: (Az államtitkár a mellette ülő mikrofonját tűzi fel.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az az állítás, hogy a felsőoktatás kapcsán a kormány ne lenne elkötelezett, azt gondolom, hogy nem felel meg a valóságnak, hiszen a kormánynak határozott és egyértelmű célja, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa közé tartozzon, éppen ezért ehhez az is a célunk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyerteseivé váljanak, ezért fejlesztjük a felsőoktatás és a szakképzés rendszerét is.

Cél a felsőoktatás teljesítményének a fejlesztése, az erősödése a magyar gazdaság teljesítőképességének és versenyképességének növelése érdekében. Emiatt valósulnak meg azok a jelentős felsőoktatási infrastrukturális beruházások és kutatás-fejlesztési feladatok, amik az egyetemekre lettek telepítve, hiszen… (Az elnök jelzésére:) Jó kérdés ‑ államtitkár úr ellopta a mikrofonomat (Derültség.), de visszakaptam. Újrakezdhetem, elnök úr, vagy folytassuk itt? (Feltűzi saját mikrofonját.)

Forrás: parlament.hu