Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! Én a jó szándékát nem vitatom, és ezt szögezzük le. De mondok egy életszerű példát önnek. Szállodában vállalkozási formában takarító magyar dolgozó. A következő hónapokban százezer százalék, hogy neki fizetése, bevétele nem lesz. A legjobb esetben megmarad a munkahelye, de fizetést nem kap. Ugyanakkor lakbért neki sok esetben fizetnie kell, mert albérletben lakik valahol. A gyermekeit neki nemcsak őrizni kell, hanem adott esetben el is látni, eltartani.

Azt látjuk tehát, hogy vannak tipikus élethelyzetek, ahol a megnyugtatás nem várhat. Éppen ezért látható, számos esetben a Jobbik proaktivitását, együttműködését mutatta, akár a határzár tekintetében, akár az utóbbi napok döntései tekintetében ‑ az iskolabezárásokra gondolok -, itt még egy olyan adódik, ahol egy magyar munkahelyvédelmi alappal ezt az idézőjeles piaci szegmenst százmilliárdokkal kell megnyugtatni, és azzal, hogy kiállunk, és elmondjuk nekik, hogy az ő megélhetésük garantált, az ő gyermekeik nem éhezhetnek Magyarországon, őket nem lakoltathatják ki Magyarországon. Ezt kutya kötelességünk szavatolni, ettől pedig nekem sem áll módomban tágítani. (Taps az ellenzéki sorokból.)

Forrás: parlament.hu