ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 8. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.
Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk elhunytát. Szabadi Béla az 1998-as országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1998-tól 2001-ig az FKGP-frakció tagjaként, majd 2001 és 2002 között független képviselőként dolgozott a magyar Országgyűlésben. Megbízatása alatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, illetve az Informatikai és távközlési bizottság alelnöke és az Európai integrációs ügyek bizottságának tagja volt. Politikai, közéleti pályafutása mellett gazdaságkutatóként, gazdasági elemzőként is dolgozott. Életének 72. évében hunyt el.
Petrenkó János az első szabad országgyűlési választásokon az MSZP Borsod megyei területi listájáról szerzett mandátumot. 1990-től 1992-ig az MSZP-frakció tagjaként, majd 1992 és 1994 között független képviselőként dolgozott a magyar Országgyűlésben. Megbízatása alatt a Gazdasági bizottság tagja volt. Politikai pályája mellett iparosként, később iparos vállalkozóként tevékenykedett. 25 éven át dolgozott az Ózdi Kohászati Üzemekben, majd az ózdi durvahengermű tulajdonosaként a térség egyik legnagyobb munkaerő-foglalkoztatója volt. Életének 80. évében hunyt el.
Kérem önöket, hogy a képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Minden esztendőben március 23-án Lengyelországgal közösen ünnepeljük a Magyar-Lengyel Barátság Napját, erről határozott 2007-ben a magyar Országgyűlés és a lengyel szejm. A magyar-lengyel barátság és együttműködés ténye közismert. „Lengyel, magyar két jó barát”, kezdődik a mondás, amelyet Lengyelországban és Magyarországon is jól ismernek, és a két nép több évszázados barátságát példázza. Ezt szimbolizálja a Győrben 2006-ban felavatott emlékmű is, amely két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfát ábrázol, és amelynek lengyelországi párja Jarosławban található.
A magyarokat és a lengyeleket a történelmükben fellelhető számos hasonlóság és gyakran a közös sors is összeköti. Géza fejedelem alig hat évvel később vette fel a keresztséget, mint I. Mieszko lengyel király, és csaknem egy időben született a magyar és lengyel állam. Egyszerre illeszkedtek be az akkori Európába is. A két uralkodóház, az Árpádok és a Piastok kapcsolatát házasságok fűzték szorosabbra, Könyves Kálmán pedig örök testvériséget fogadott III. Boleszláv lengyel királynak. Nagy Lajos a XIV. században egyszerre viselte a magyar és a lengyel koronát. Kisebbik lánya, Hedvig lengyel királynő lett, és ő a Jagelló-ház alapítója is. Jagelló-uralkodók ültek később a magyar trónon is, jogaruk alatt egyesítve a középkor végén a két királyságot.
Tisztelt Képviselőtársaim! A függetlenség elvesztésével közössé vált a két nép szabadságvágya is. II. Rákóczi Ferenc lengyel földről hazaérkezve indította meg szabadságharcát, majd 1848-49-ben Bem tábornok vezetésével mintegy 6 ezer önkéntes lengyel katona érkezett a magyarok szabadságküzdelmének támogatására. 1918-ban a két nép egyszerre nyerte el a függetlenségét, majd száz évvel ezelőtt, 1920-ban Magyarország fegyverszállítmánnyal segítette a lengyelek küzdelmét a szovjet-orosz hadsereggel szemben. Azután, hogy 1939-ben a német hadsereg lerohanta Lengyelországot, hazánk sok ezer lengyel menekültnek nyújtott segítséget. Közismert az is, hogy 1956-ban a nyári poznańi felkelés iránti szolidaritás jelentős szerepet játszott a magyar forradalom érlelődésében. Mintegy 30 évvel ezelőtt, 1989-90-ben a magyar rendszerváltoztató erőknek példaképül szolgált a lengyel Szolidaritás mozgalom elszánt küzdelme. 1991 óta a visegrádi négyes együttműködés keretében fűzzük szorosabbra a kapcsolatainkat, majd évekkel később országaink egy időben váltak a NATO, majd az Európai Unió tagjává.
A két nép évszázadokra visszavezethető közös történelme és sorsközössége alapozza meg azokat a hétköznapi kapcsolatokat, amelyek a diplomáciai köteléknél is mélyebbek és elszakíthatatlanok. Közös felelősségünk, hogy ezeket támogassuk és utódainkra áthagyományozzuk.
Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök úr. Megadom a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés