TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt évben a lakossági hitelezés 17 százalékkal, míg a vállalati hitelezés 14,2 százalékkal bővült. Jellemző a gazdaságra és a családok életére is, hogy hitelekhez mertek újra nyúlni, hiszen biztonságban érzik a jövedelmük által magukat.
Nagyon fontos dolog itt megjegyezni, hogy ezeknek a hiteleknek mindössze 1 százaléka devizahitel. El sem tudjuk képzelni, hogy ha a devizahitel aránya magasabb lenne, most mi történne ezekkel a családokkal, illetve vállalkozásokkal.
Igen, felismerte a kormány, hogy lépni kell, és egy olyan lépésre szánta el magát és döntött róla ‑ az elmúlt hét szerdán jelentette be a miniszterelnök úr, ami Európában egyébként egyetlen, semmilyen más országban ilyen döntés nem született ‑, hogy a teljes magánszektor teljes hitelállományára, illetve a teljes vállalkozási szektor bármely hiteleire vonatkozzon a moratórium.
Ennek nagyon nagy jelentősége van, hiszen 17 milliárd a bankszektornál a hitelállomány, amiből körülbelül 7000 milliárdot tesz ki a lakossági hitelállomány. Azzal, hogy lehetővé tettük a moratórium által, hogy december 31-éig nem kell fizetni, mintegy 2000-3000 milliárd forintnyira tehető az adott időszakra eső törlesztőrészletek nagysága a kamatokkal együtt.
Persze mindenki majd eldönti, hogy képes‑e fizetni vagy nem; ajánlott azoknak, akiknek a jövedelmi helyzetük nem változik vagy megtehetik, hogy tovább fizessék. Mindenesetre lelki, érzelmi szempontból is egy hatalmas segítség az egész Magyarországnak, a családoknak, a vállalkozásoknak ez a döntés, hiszen így megnyugvást ad (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ha nehezebb helyzetbe kerülnek, akkor is van egyféle megoldás legalább. (Az elnök ismét csenget.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés