VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba! A baj akkora, hogy az Európai Bizottság is döntött arról, hogy a tagországoknak a költségvetési hiányt korlátozó szabályt feloldotta. Kettő: az Egyesült Államoktól kezdve, ahogy említettem, Németországon át 2000 milliárdos, 200 milliárdos, 500 milliárdos csomagról döntöttek. Amit ön most itt felsorolt, a 100 millió eurót sem éri el, és az, amit egyébként ön ehhez hozzáadott még 90 százalékban, az alapvetően nem a költségvetés vállalása.

Éppen ezért azt kérem öntől, hogy mivel április 12-én a vállalkozások, a munkáltatók számára újra és újabb befizetési időszak következik, ezért amit elmulasztottak már márciusban, azt áprilisban semmiképpen se tegyék. Köszönöm szépen a válaszát.

Forrás: parlament.hu